„Semmi más nem képes megadni azt, amit a meditáció. Önmagunkat ismerhetjük meg általa."
Szvámí Ráma
A kívánatos cél, a testi-szellemi önuralom elérése nem jelenti azt, hogy felhagyunk az élet ismert és természetes dolgaival (pénzkereset, szerelem, hivatás stb.), de túlzásba sem eshetünk miattuk. Mivel az önuralom egyensúlyt jelent, eléréséhez a meditáció elméletét és gyakorlatát segítségül hívva, hangoljuk újra nyugtalan tudatunk sebesen száguldozó részeit! Így érjük el a bölcsességet, a derűt és a harmóniát!
Szvámí Ráma a Himalája egyik legnagyobb mestere alapította a Himalája Intézetet. Indiában született, szülőföldjén és Európában tanult. A himalájai barlang-kolostorokban és Tibetben részesült beavató jellegű spirituális képzésben. Legismertebb munkája, az Élet a Himalája mestereivel feltárja az indiai mesterek egyedülálló bölcsességét, de vall saját tanítói sokoldalúságáról is, bizonyítja, hogy Szvámí Ráma személyében a Kelet szellemiségének élő megtestesülése tanít.
A könyv az alapvető meditációs technikák egyértelmű, rendszerezett kézikönyveként kíván szolgálni. Inkább gyakorlati, a fokozatosságot szem előtt tartó megközelítést kínál, mintsem filozófiai, vagy elméleti fejtegetéseket. Bemutatja a meditációt megelőző felkészülés során használt legfontosabb gyakorlatokat is. Ezek az előkészítő gyakorlatok jelentősen feljavítják majd meditációnk minőségét.
A meditáció tudományát évezredeken keresztül olyan adhikárik tanulmányozták és gyakorolták, akik derűsebb, kreatívabb, és kielégítőbb életre vágytak. A meditáció gyakorlásával képesek leszünk javítani egészségünkön, kapcsolatainkon, és tetteink milyenségén. A meditáció ezért képes arra, amire semmiféle más technika - lényünk minden szintjét megismerjük általa, végül, pedig a belső középponti tudatossághoz vezet; innen árad ki a tudatosság az élet mellékfolyóin. Ezt a középpontot, vagy magasabb rendű önvalót nevezik Átmannak.
Az útkereső vágyai akkor teljesednek be, amikor tökéletesen tudatára ébred Átmannak, a belső lakónak, ha már nem a tudat és a világ tárgyaival azonosítja magát. Ha ez bekövetkezik, az útkereső megérett Átman világára, a szamádhinak nevezett örömteli, belső tudatállapotra. A szamádhi elérése után minden kérdésre választ kapunk, és minden gond megoldódik.
Míg az alapvető gyakorlatokat könnyű megtanulni, rá fogunk jönni, hogy minél állhatatosabban gyakorolunk, annál teljesebb mértékben tapasztaljuk meg a meditáció nyújtotta előnyöket. Először lehet, hogy csak egyszerű változásokat veszünk észre, teszem azt, nyugodtabbak vagyunk, jobban ellenállunk a feszültségnek, de meditációnk elmélyülésével párhuzamosan mélyebb szintű és jelentősebb fejlődést figyelhetünk meg önmagunkban. Igen kellemes ez a belső utazás, feltéve, ha állhatatosak vagyunk, és rendszeresen gyakorolunk.
A meditáció gyakorlati tudománya valójában oly mély értelmű és érdekes, hogy azon kaphatjuk magunkat: a jóga más aspektusai is érdekelni kezdenek, többek között az ászanák (a jógában használatos testhelyzetek), a pránajáma (a légzés tudománya), az egészségesebb életmód, valamint a meditáció mögötti filozófia és lélektan.
Részlet a könyvből:
Mi a meditáció?
A meditáció szót sokféle értelemben használják, ezért jó nagy zűrzavar van akörül, mi is pontosan a meditáció és miként kell meditálni. Vannak emberek, akik - helytelenül - gondolkozást, vagy elmélkedést értenek alatta; mások a nappali álmodozást, vagy a fantáziálást nevezik így. A meditáció egyiknek sem feleltethető meg, mert ezektől különböző és különálló folyamat. Fontos ezzel teljesen tisztában lennünk.
A meditáció meghatározott - a tudat megnyugtatását szolgáló - technika, mely a normális éber-állapottól teljesen eltérő tudatállapot elérését célozza. A meditáció során tökéletesen tudatosak és éberek vagyunk, de a tudatunk nem a külső világra, vagy a körülöttünk zajló eseményekre összpontosít. Nem alszik, álmodik, vagy fantáziál, hanem inkább tiszta, nyugodt, és befelé összpontosít.
A meditáció, a „medical" (orvosi, orvostudományi) vagy a „medicate" (gyógykezelni, gyógytani) szavak egy tőről fakadnak. A közös szótő magába foglalja azt a jelentést, hogy „figyelmet" vagy „gondot fordítunk" valamire. Ha meditálunk, akkor önmagunk kevéssé ismert dimenzióira figyelünk - lényünk legmélyebben rejlő, legbenső szintjeit vesszük szemügyre.
Lényünk e szintjei mélyebben rejlenek a gondolkozási, elemzési folyamatoknál, a nappali álmodozásoknál, vagy az érzelmek, esetleg emlékek átélésénél. A meditáció egyfajta csendes, összpontosított, ugyanakkor ellazult belső figyelmet jelent. E belső figyelem megteremtése semmiféle nehézségünkbe vagy fáradtságunkba nem kerül; valójában úgy fogjuk találni, hogy a meditáció pihenteti és megnyugtatja a tudatot. Kezdetben az jelenti a legnagyobb nehézséget, hogy a tudatot még sohasem próbáltuk hozzá szoktatni a belső figyelem megteremtéséhez.
Az emberek a világ minden társadalmában megtanulják a túlélésükhöz, és a kultúrájukban való boldoguláshoz szükséges készségeket - miként beszéljenek, dolgozzanak, és vizsgálják a külső világ tárgyait és tapasztalatait. A biológiához, ökológiához, és kémiához hasonló tudományok tanulmányozásával próbáljuk megérteni a világot, amiben élünk, de senki, egyik iskola, főiskola, vagy egyetem sem tanít meg saját belső dimenzióink megértésére, vagy az azzal való foglalkozásra. Pusztán társadalmunk céljainak, divatjainak, és értékeinek befogadását tanuljuk meg, anélkül, hogy először magunkat ismernénk meg igazán kívül, belül. Ezért nem ismerjük magunkat, és függünk mások tanácsaitól, szuggesztióitól.
A meditáció egy másfajta, kifinomultabb, és pontos megközelítést kínál. Egyszerű technika, amelynek révén megtanulhatjuk, miként fordítsunk figyelmet önmagunk különféle szintjeire, miként értsük meg ezeket - a testet, a légzést, és a tudatot. Az idő előre haladtával lehet, hogy ugyanannyira élvezzük majd a meditáció pozitív eredményeit - a növekvő boldogságérzetet, a tudat világosságát, és a tudatosságot - mint a feszültség testi, idegi, és mentális tüneteitől való megszabadulás okozta megkönnyebbülést.
E meditációs kézikönyv módszeres útmutatást ad a meditáció gyakorlásához, és megválaszolja a meditálás elkezdésével kapcsolatos legáltalánosabb kérdéseket.
E technikákat egy ideig magunkban is gyakorolhatjuk. Végül léteznek a meditációnak olyan szintjei, ahol szükséges, vagy hasznos, ha egy külső, meditációban járatos személy segítségét kérjük. E könyv mindazonáltal bemutatja a legalapvetőbb gyakorlatokat. Rá fogunk jönni, hogy semmiféle átlagon felüli, vagy megterhelő dolgot nem kell tennünk a testünkkel, hogy a meditáláshoz nem szükséges semmiféle idegen vagy különös szokást elsajátítanunk, és nem kell hosszú ideig meditálnunk ahhoz, hogy fejlődjünk és észrevehessük az ebből származó előnyöket. Azon kapjuk majd magunkat, hogy élvezzük a meditálást. Testünk nyugodtabbá válik, tudatunk kreatívabb, összeszedettebb lesz, sőt még akár egészségünk és kapcsolataink megjavulására is felfigyelhetünk.
A meditáció kezdettől fogva gyógyító erejű. Segít az izomfeszültség és a vegetatív idegrendszer ellazításában, megszabadít a mentális feszültségtől. A meditáló ember nyugodt tudatra tesz szert, ez, pedig a feszültség és a túlzott megterhelés kiváltotta reakcióik korlátozásával, az immunrendszert segíti. A meditáció alvásigényünket is lecsökkenti, energiával tölti fel testünket és tudatunkat. Ezt az eredményt figyeltük meg az élet különféle területeiről érkezett tanulókon.
Az írók, költők, és gondolkozók gyakran érdeklődnek kreativitásuk fokozása, és intuíciójuk fejlesztése iránt; az intuíció a tudás legnagyszerűbb, és a legfejlettebb jellege. A meditáció módszeres út, amellyel velünk született képességeinket fejleszthetjük a mindennapi életben.
A meditáció az egészségre is jelentős hatást gyakorol. A modern világ legtöbb betegségét valamilyen szinten pszichoszomatikusnak mondhatjuk, melyeknek eredete gondolatainkban és érzelmeinkben keresendő, vagy ezek hatására alakul ki.
A tudósok mostanában kezdték felismerni, hogy e betegségeket pusztán a hagyományos orvosi vagy pszichoterápiás módszerekkel nem igazán lehet gyógyítani, hiszen ha a betegség a tudatban és érzelmi reakcióinkban gyökerezik, akkor egy külső terápia egymagában miként állíthatná helyre az egészségünket? Ha csak külső gyógyszerekben bízunk, és nem törekszünk saját tudatunk és érzelmeink megértésére, lehet, hogy egyszerűen egy terapeuta vagy egy orvos segítségétől válunk függővé. Ezzel szemben a meditációs módszer magabiztossá teszi az embereket, és az élet problémáinak hatékonyabb kezeléséhez szükséges belső erőhöz segíti hozzá őket.
A meditáció, mint folyamat
A meditáció során arra kérjük a tudatot, hogy csillapítsa a gondolkozásra, az elemzésre, az emlékezésre, a problémamegoldásra irányuló hajlamait, hogy ne a múlt eseményeire, vagy a jövővel kapcsolatos várakozásainkra összpontosítson. Segítünk a tudatnak, hogy lelassítsa a gyorsan száguldó gondolat- és érzésfüzéreit, hogy belső tudatossággal és figyelemmel helyettesíthesse ezt a mentális tevékenységet. Nem fantáziálásról, nappali álmodozásról, vagy arról van szó, hogy engednénk céltalanul csapongani a tudatot. A meditáció nem azt jelenti, hogy belső párbeszédben, vitában állunk önmagunkkal, vagy a gondolkozás folyamatát erősítjük fel. A meditáció egyszerűen annyit tesz, hogy tudatunk és figyelmünk nyugodtan, könnyedén egy tárgyra összpontosul.
Meditáláskor megpróbáljuk kiengedni magunkból a sok mentális zavart, a tudatot foglalkoztató kérdéseket, normális ébrenléti állapotunk tovaröppenő gondolatait, asszociációit. Ezt nem a tudat kiürítésével próbáljuk meg elérni, ami egyébként lehetetlen, hanem azzal, hogy lehetővé tesszük a tudatnak egy kifinomult elemre, vagy tárgyra való összpontosítását, ami még inkább befelé irányítja a figyelmünket.
Azáltal, hogy egy belső tárgyra összpontosítunk, tudatunkat segítjük az aggódáshoz, tervezéshez, gondolkozáshoz, és érveléshez hasonló idegőrlő mentális folyamatok leállításában.
A meditációt tanuló akár egy a tudat összpontosítását segítő belső eszközt is kaphat. Leggyakrabban egy hangot használnak erre a célra, noha olykor képi forma is segítheti az összpontosítást. A hang vagy kép az adhikári tudatállapotától függően lehet külső vagy kifinomult. A meditáció során összpontosításra használt hangokat nevezik mantráknak. A mantrák nagy hatást gyakorolnak a tudatra.
A mantra lehet szó, egy formula, szavak sorozata, vagy egyszerűen egy szótag. A mantrára való összpontosítás segítségével a tanulók megszabadulnak a többi haszontalan, zavaró mentális folyamattól, és lehetővé teszi, hogy önmagunk mélyebb dimenzióit is felfedezzék. Világszerte sok különféle mantrát használnak, ott van például az Om, az Amen, és a Shalom. Minden mantra a tudat összpontosítását célozza. A könyvben egy alapvető mantrát mutatunk majd be, amellyel gyakorolhatunk. E mantra rendszeres használata lesz a leghasznosabb.
A világ összes nagy spirituális hagyományában, legyen az ősi, vagy modern, létezik valamiféle rendszer arra nézve, hogy miként kell kiejteni egy mantraként viselkedő szótagot, hangot, vagy szósorozatot. Jelentős, és alapos tudományról van szó, e belső tudomány művelői adhatnak tanácsot az úton járó tanulóknak. Az adhikárik bevezető gyakorlatai egyszerűek és könnyűek, tanító segítsége nélkül is elvégezhetők, de ha az adhikári a tudattal kezd el foglalkozni, akkor megfelelő mantrára lesz szüksége. Egy a meditatív hagyomány bölcs tanítójától kapott mantra gyakorlása hatékony eredményekkel járhat.
A meditációval foglalkozó szövegek és írások alaposan körüljárják ezt a témát. Patandzsáli, a jóga-tudomány megalkotója azt mondja, hogy a mantra a tudatosság legbelső forrásának megfelelője. Így válik az élet halandó és halhatatlan része közötti híddá. Amikor a halál alkalmával a test, a légzés, és a tudatos én elválik a tudattalantól, és az egyéni lélektől, a meditáló által addig tudatosan felidézett mantra továbbra is lenyomatokat hagy a tudattalanban. E lenyomatok hatékony motivációs tényezők, amelyek az adhikári segítségére vannak ebben az élet és halál közti átmeneti időszakban. A mantra segítsége megkönnyíti az ismeretlen út megtételét.
A mantra a tudatnak adott támogatás és gyújtópont. A tanítók az adhikári tudatállapotának megfelelően választanak mantrát, valamint azt is figyelembe veszik, hogy mekkora lánggal ég benne a legbenső igazság feltárásának vágya.
Ahogyan egy hegy megmászásához is több különféle ösvényt választhat az ember, ugyanígy több, látszólag különféle meditációs technika létezik. Mindazonáltal mindegyik ugyanazt a célt tűzi ki maga elé - a belső összpontosítás, a nyugalom, és a derű tudatállapotának elérését. Bármely, ennek az állapotnak az elérését segítő gyakorlat hasznos lehet. Sok hiteles technika létezik, ezért - amíg céljuk a belső nyugalom és összpontosítás eléréséhez nyújtott segítség - valójában nincs különbség az egyik vagy a másik hiteles meditációs technika között.
Az emberek olykor hajlamosak összehasonlítani a különféle meditációs módszereket, arról vitatkozni, hogy melyik hagyomány vagy tanító a „legjobb". A jó tanítók felismerik, és tiszteletben tartják a meditáció egyetemességét, és nem adnak tápot az általuk alkalmazott technika iránti öncélú vagy kultikus megkülönböztetésnek. A meditáció a belső dimenziók felfedezésének hasznos és gyümölcsöző módszere, mely szisztematikusan, minden szinten az élet mélyére hatol.
Mindez addig pozitív és értékes, amíg a tanítók nem válnak önzővé, és próbálnak a magukénak vallani egy bizonyos típusú meditációt, vagy erősködnek amellett, hogy az ő technikájuk magasabb rendű a többinél.
Kezdetben a tanuló még nem lát olyan tisztán, hogy felismerje, vagy megértse a megfelelő meditációs módszert, és az is lehet, hogy olyan tanítók befolyása alatt áll, akik a saját meditációs technikájukat részesítik előnyben. Sajnos e tanítók némelyike tisztességtelen, olyan ember, aki maga nem is igazán meditál. Sok tanuló, egyik tanítótól a másikig loholva pazarolja értékes idejét arra, hogy hiteles meditációs módszert keressen. Miután sok időt, energiát, és pénzt áldoztak rá, lehet, hogy kiábrándulnak, csalódnak, és végül felhagynak a komoly próbálkozással. Mi, a himalájai hagyomány követői néha azt szoktuk mondani, hogy ha létezik a világon egyáltalán olyan, hogy bűn, a legjobb példa az lehetne rá, amikor egy tanító összezavarja, vagy félrevezeti a komoly szándékú tanulókat.
Ha figyelmesen szemügyre vesszük az életünket, észrevesszük, hogy gyermekkorunktól kezdve csak a külső világ tárgyainak vizsgálására tanítottak, arra viszont igazából senki sem tanított meg, miként nézzünk önmagunkba, miként fedezzünk fel, miként tanulmányozzuk belső világunkat. Önismeretünk e hiánya miatt tűnnek működésképtelennek kapcsolataink, uralja életünket a zavarodottság, és a csalódottság.
Hivatalos oktatási rendszerünk a tudatnak csak egy elenyészően kis részét fejleszti. A tudat álmodásért, és alvásért felelős része, a tudattalan - összes tapasztalatunkat tároló - hatalmas birodalma ismeretlen és ellenőrizetlen maradt; semmiféle uralommal nem rendelkezünk felette. Az igaz, hogy a test egésze ott van a tudatban, a tudat teljessége azonban nincs benne a testben. A meditáció gyakorlásának kivételével nincs olyan módszer, amellyel valóban szert tehetnénk a tudat teljessége feletti uralomra.
Azt megtanuljuk, hogy miként mozogjunk és viselkedjünk a külső világban, arra azonban sohasem tanítanak meg, hogy miként nyugodhatunk meg, és vizsgálhatjuk meg, mi rejlik bennünk. Ugyanakkor a nyugalom és a béke elsajátítása nem egy szertartás vagy valamely vallásos rituálé elvégzését kell, hogy jelentse; az emberi test egyik egyetemes igényéről beszélünk. Ha megtanulunk nyugodtan ülni, megfoghatatlan boldogságérzetre teszünk szert. Az emberi lények által átélhető legnagyobb boldogság a meditáció révén érhető el. A világ összes öröme mulandó, a meditáció boldogsága azonban mérhetetlen, és örökké tart. Nem túlzunk, egyszerűen olyan igazságot jelentünk ki, melyet nagy bölcsek hosszú láncolata igazol, köztük olyanok, akik lemondtak a világról, és eljutottak az igazsághoz, és olyanok, akik továbbra is a világban éltek, mégsem volt rájuk hatással.
A tudat hajlik rá, hogy régi a viselkedési minták csatornáit használja, és a jövőben esetlegesen bekövetkezendő eseményeket képzeljen el. Nem igazán tudja, hogy miként legyen jelen a jelenben, az „itt és mostban". Csak a meditáció tanít meg a most teljes átélésére, és ez a most kapcsol minket az örökkévalóhoz. Ha a meditációs technikák segítségével tudatunkat sikerül egy tárgyra, befelé összpontosítanunk, olyan erőre tesz szert, amellyel lényünk mélyebb szintjeire is eljuthatunk. A tudat ekkor már semmiféle zavart nem kelt, és tökéletesen birtokába jut az összpontosítás erejének, ami a meditáció egyik előfeltétele. Milyen szerencsések, akik ráébrednek erre, és elkezdenek meditálni. Még szerencsésebbek azok, akik folytatják is a meditálást, a legszerencsésebbek, pedig azon kevesek, akik arra jutottak, hogy a meditáció a legfontosabb az életükben, és rendszeresen gyakorolnak.
Az út megkezdéséhez értsük meg világosan mi a meditáció, válasszunk ki egy kedvünkre való gyakorlatot, következetesen végezzük egy darabig, ha lehetséges mindennap, ugyanabban az időpontban.
Modern világunkban azonban a tanulók könnyen elveszítik a türelmüket, és hajlamosak rövid gyakorlás után hamar feladni, arra a következtetésre jutva, hogy a technika értéktelen vagy hiteltelen. Ez olyan, mintha egy tulipánhagymát elültető gyerek csalódna, mert még egy hét múlva sem látja a virágokat. Ha rendszeresen meditálunk, határozott fejlődést tapasztalunk majd - ha gyakorolunk, fejlődni fogunk.
Először lehet, hogy az azonnali testi ellazulás, és az érzelmi nyugalom területén tapasztalunk haladást. Később más, finomabb szintű jeleket is észrevehetünk. A meditáció legfontosabb előnyei fokozatosan mutatkoznak meg az idő előre haladtával, és nem olyan drámaiak, vagy könnyen észrevehetők. Állhatatosan tartsuk ki a meditáció mellett, és fejlődést fogunk tapasztalni. Később tárgyaljuk majd, hogy miként mérjük fel fejlődési szintünket, és mikor lépjünk tovább a következő szintre.
Fejtegetésünk befejezése előtt megpróbáljuk tisztázni, miben különbözik a meditáció néhány egyéb, azzal gyakran összekevert mentális folyamattól.
A meditáció nem elmélkedés, vagy gondolkozás. Az elmélkedés, különösen az igazsághoz, békéhez, és szeretethez hasonló inspiráló fogalmakon vagy eszményeken való elmélkedés hasznos lehet, de különbözik a meditáció folyamatától. Az elmélkedés esetében tudatunkat azzal kötjük le, hogy valamely fogalmat megvizsgálunk, arra kérjük a tudatot, hogy gondolkozzon el egy bizonyos eszme jelentésén, és értékén. A meditációs rendszerben különálló gyakorlatként tekintenek az elmélkedésre, mely időnként szintén hasznos lehet. Ha meditációba merülünk, nem különféle fogalmakon való gondolkozásra kérjük a tudatot, hanem inkább túllépünk ezen a szintű mentális tevékenységen.
A meditáció nem hipnózis, vagy önszuggesztió. A hipnózis esetében mi magunk vagy egy másik ember közöl szuggesztiót a tudattal. Egy ilyen szuggesztió a következőképpen nézhet ki: „Egyre álmosabb (vagy ellazultabb) vagy." A hipnózisban tehát van egyfajta a tudat tartamára irányuló programozási, manipulálási, vagy ellenőrzési szándék, hogy elérjük: a tudat hasznosnak véljen valamit, vagy meghatározott, adott módon gondolkozzon. Az ilyen szuggesztiók olykor hasznos eredményekkel járhatnak, mivel a szuggesztió ereje igen hatékony. Sajnos azonban rendszerint a negatív szuggesztiók is pusztító hatással sújtják lényünk különféle szintjeit.
A meditációban semmiféle kísérletet nem teszünk arra, hogy közvetlen szuggesztióval lássuk el, vagy ellenőrzésünk alá vonjuk a tudatot. Egyszerűen megfigyeljük, engedjük megnyugodni, békéssé válni, hagyjuk, hogy mantránk, lényünk mélyebb szintjeinek felfedezése, és megtapasztalása közben egyre mélyebbre vezessen. A meditációs hagyományok szerint a hipnózishoz hasonló gyakorlatok bizonyos terhet rónak az emberre. A szuggesztióban használt külső befolyással szembeni kifinomult ellenállás például válságot teremthet a tudatban. A hipnózishoz, és az önszuggesztióhoz hasonló gyakorlatok bírhatnak némi gyógyító hatással, de fontos, hogy ne keverjük össze őket a meditációval. A bölcsek azt mondják, hogy a meditáció valójában a hipnózis ellentéte, hiszen a szuggesztiótól, vagy a külső befolyástól mentes a tisztaság állapota.
A meditáció nem vallás. A meditáció nem valami különös, vagy idegen gyakorlat, ami megkívánja, hogy megváltoztassuk hiedelmeinket, megtagadjuk a kultúránkat, vagy más vallásra térjünk át. A meditáció egyáltalán nem vallás, hanem gyakorlati, tudományos, és módszeres technika, melynek segítségével tökéletesen megismerhetjük önmagunkat. A meditáció nem kötődik a világ egyik kultúrájához, vagy vallásához sem, hanem pusztán és egyszerűen módszer, mely azt célozza, hogy felfedezzük az élet belső dimenzióit, és végül megerősítse az embert saját alapvető természetében.
Bizonyos iskolák szamádhinak, mások nirvánának nevezik ezt a velünk született természetet; van, aki tökéletességnek hívja, van, aki megvilágosodásnak. Krisztus-tudatnak is nevezhetjük. Az ilyen elnevezések és címkék egyáltalán nem számítanak. A meditáció rendszere a belső spiritualitást részesíti előnyben, nem valamely adott vallást.
Vannak emberek, akik meditációnak nevezett gyakorlatokat reklámoznak, ezek azonban valójában a meditációnak valamely vallással vagy más kulturális értékekkel való keveredései. A tanulók ezért, amiatt nyugtalankodnak, hogy a meditáció esetleg összeegyeztethetetlen vallásos meggyőződésükkel, vagy, hogy fel kell adniuk saját kultúrájukat, és más kulturális szokásokat kell felvenniük. Egyáltalán nem erről van szó. A vallás azt tanítja az embereknek, hogy miben higgyenek, míg a meditáció azt, hogy miként tapasztalhatjuk meg közvetlenül önmagunkat. E két rendszer nem áll ellentétben egymással. Az imádat a vallás része, ahogyan az ima is, amely az Istenivel való párbeszédet jelenti. Természetesen lehetünk vallásos emberek, akik imádkoznak, ugyanakkor, pedig a meditáció technikáját alkalmazó meditálók is, de szükségtelen bármely hagyományos valláshoz csatlakoznunk, vagy megtagadnunk azt a meditáció érdekében. A meditációt egyszerűen technikaként, módszeresen, rendszeresen kell gyakorolnunk.
Danvantara Kiadó, 2007
ISBN: 978-963-87514-2-3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése