Társalgó - 2008. január 11.

A műsor tartalma:

Szabó Lőrinc Li Taj-po fordításai

Hegyi nyárban

Legyezőm libeg, ingem kinyitottam,
zöld fenyvek alatt fekszem tunyán.
Sapkámat egy kiálló szirtre dobtam;
szél cirógatja tar koponyám.

Utas ébred

Káprázva ébredek. Idegen ágy.
Fehér hó lepi szobám padlatát?
Felnézek – a hold vakítva ragyog.
Fejem lecsügged – hazagondolok.

Nanking

Dombok között pihen Nanking;
omladozó
falak övezik és a
Jangce folyó.

Milliók éltek egykor
s nevettek itt
s tornyok nézték az utcák
tömegeit.

A birodalmi bástyát
fű lepi, s a
királyi palotáknak
semmi nyoma.

Mikor berúgok

Ne szeretné a bort az a
Kék Menny,
nem ragyogna Bor-Csillag az
égen;
nem szeretné Föld az édes
aszút,
hogy lehetne város neve
Bor-Kút?
Szereti azt mindakettő:
én se
pirulok majd bírám előtt
érte.
S ha bölcs a bor, mint valaha
zengték,
s ha igaz, hogy az a legfőbb
szentség,
senki, mint én, nincs olyan bölcs,
oly szent,
ereimben hordozom az
istent:
öt pohárnál a Tejutra
hágok,
tiznél örök angyalok közt
szállok –

de amikor berúgok, mit
érzek,
józanoknak arról nem
beszélek.

Búcsú

Zöld hegyekkel tornyosodik Észak,
arra zúg a tajtékos folyó.
Bírd ki szívem! Itt a búcsú perce.
Nemsokára indul a hajó.

Száll az utas lelke, mint a felhő.
Nyugatról a nap emléke int.
Isten veled! Kint a sűrű estben
nyihogva kapálnak lovaink.

A műsorban elhangzik még:

Egyedül ülök a Csingtin hegyen
( négysoros vers hét változata )

Madárraj lebeg,
árva felhő megy,
nem únjuk nézni
egymást - én és a hegy.

KÉPES GÉZA fordítása

*

Minden madár a széllel ellebeg,
s velük repülnek mind a fellegek.
De én s a jó öreg csingtingi hegypást
még ernyedetlen kedvvel nézzük egymást.

FRANYÓ ZOLTÁN fordítása

*

Madarak szállnak,
fellegek s árnyak.
Csak a hegy marad
örök-hű társnak.

KÉPES GÉZA fordítása

*

A madarak szállnak vidám körökbe,
a felleg is száll, aztán tovamegy.
Csak egy marad mellettem mindörökre:
komor, sötét, szikláival a hegy.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ fordítása

*

Madárraj rebben,
száll kósza felleg.
Egymást vigyázzuk
én s a Csingting hegy.

SZEDŐ DÉNES fordítása

*

Magasba rebbent már a madárraj.
Fenn árva felhő vonszolja testét.
Szüntelen nézzük egymást mindketten,
nincs semmi más, csak a Csingting hegység.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

*

Fenn madárraj száll, kis felhő kószál,
ragyogva merül a völgykatlanba.
Fáradatlanul bámuljuk egymást,
én és magasban a Csingting orma.

WEÖRES SÁNDOR fordítása

Könyvajánló:

Pák Ván-Sza: Annak az ősznek három napja

"Modern nő, ezt a kifejezést én még mindig ésszerűtlennek tekintem. Úgy érzem, hogy a felújított városfal már nem a régi, de új sem lehet. Nevetséges és értelmetlen. Nem fogom megkísérelni a helyreállítását, mert az idő múlását nem szabad feltartóztatni.

Az egyedül élő nőnél szebb a társsal élő. Még sokkal szebb a néhány gyerekes nő, akkor is, ha az "Akár fiú, akár lány, csak két gyerek legyen" jelmondatra hivatkozva többször is átesett abortuszon; nála is szebb az, akinek az életében több tucat férfi van, ennek ellenére egész életében a szerelemre vágyik; a leggyönyörűbb pedig az a mindent átélt kerítőnő, aki a szeretője után elszökött kurvát csak úgy elengedte. Mintha összetörném a rögeszmémet, és megfordítva újra felépíteném, úgy elmélkedtem."

Kiállítás ajánló:

Távoli fények, közelítő színek - A régi japán művészet és a modern látásmód

Móra Ferenc Múzeum - Csongrád Megyei Önkormányzat Múzeuma
(Szeged)

A Móra Ferenc Múzeumban látható "Távoli fények - közelítő színek" című, a japán kultúra hatását bemutató kiállítás anyaga 12 különböző múzeum és galéria gyűjteményéből áll össze. A sok százmilliós nagyságrendű műtárgy együttes által a látogatók egy misztikus világgal, a Távol-Kelet varázslatos hangulatával találkozhatnak. A január 20-ig megtekinthető kiállításon 11 eredeti fametszet, 39 japán tárgy, 15 baba és 21 egykoron a mindennapokban használt tál, díszváza, edény látható. Mindezen túlmenően pedig 93 a japán művészet hatását érzékeletető magyar alkotás - többek között Rippl-Rónai József, Csók István és Kassák Lajos műve - is része a kiállítandó kollekciónak. A Csongrád megyei közgyűjtemény a japán-tárlat és a hozzá kapcsolódó kísérőrendezvények által a következő hónapokban szimbolikusan a "felkelő nap múzeumává" válik.

A japán-kiállítás két kurátora, Papp Katalin és Gálig Zoltán művészettörténészek másfél éves munkával szervezték meg a kétmilliárdos értékű kollekció bemutatását. A tárlat nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy milyen komoly hatás gyakorolt a japán kultúra az európai és ezen belül a magyar művészeti gondolkodásra. A szecesszió, az impresszionizmus és expresszionizmus mint a korszakot meghatározó stílusok nem jöhettek volna létre a japán művészet filozófiája nélkül.

A tárlat művészettörténetileg legértékesebb részét azok a tárlók jelentik, melyben 19. századi eredeti japán mintakönyveket állítanak ki a kiállítás rendezői. A távol-keleti motívumokat bemutató mintakönyvek mára már Japánban is különlegességnek számítanak. Számos a japán lakkművesség csúcsát jelentő inrót is láthatnak a tárlaton az érdeklődők. A miniatűr alkotások egykoron a japán hétköznapokban töltöttek be fontos szerepet. A gyógynövényeket tartalmazó kis dobozkákat a férfiak az övükre akasztva viselték, és ha bármilyen fájdalom tört rájuk, egyből kéznél volt a segítség. A kiállítás látványosságai közé tartoznak még az úgynevezett neckék, a míves elefántcsont faragványok, a legyezők, a kimonók is.

Papagáj és költő
Yuri Okamoto kiállítása a Móra Ferenc Múzeumban ( Szeged )
2007. október 12. - 2008. január 20.

Mintegy 37 évvel ezelőtt egy magyar barátom társaságában látogattam Szegedre. Akkoriban egyetemista voltam Leningrádban, a mostani Szentpétervárott és egy nyáron ideutaztam barátomhoz - későbbi férjemhez-, akivel Leningrádban ismerkedtem meg. Meg akarta nekem mutatni az ő országát, így autóstoppal bejártuk Magyarországot. Ennek a fiatalkori kusza utazgatásnak a során többek között eljöttünk abba a városba is, ahol társam és az ő legjobb barátai és egyetemi társai
tanultak, Baka István, Pakusza Vilmos, Katona Imre - Szegedre. De elmentünk mindegyikük szülőhelyére is, nevezetesen Szekszárdra és egy kis faluba. Azóta sok víz folyt le ... a Tiszán, és sok minden történt életemben is, akárcsak mindenütt a világban: házasság, végleges elutazás Japánból, új élet Párizsban, gyerekünk születése, és apránként szüleink halála, barátaink korai halála, köztük Baka Istváné, Katona Imréé, a fal leomlása, amely addig a világot két ideológiai táborra választotta, válás... És közben új tevékenységbe fogtam - papírtárgyak létrehozásába. Hozzáteszem, tavaly tavasszal módom volt újra Magyarországra látogatni. Nagy összetalálkozásokra adott ez alkalmat barátokkal, felidézve fiatalkori emlékeket a távoli múltból. Ennek az útnak a során meglátogattam régi barátnőmet Szegeden.
Tündéről van szó, Baka István költő feleségéről. Néhány képet mutattam neki a munkámról. Ebből a találkozásból született az ötlet, hogy rendezzünk egy kiállítást Szegeden, és mára ez az terv megvalósult.

Most néhány szót a munkámról. Elsőként hadd idézzek egy szövegből, amelyet néhány évvel korábban írtam egyik legkorábbi párizsi kiállításom alkalmából. Gyermekkoromban, amikor engem is, mint másokat, egészen jelentéktelen és csak egy gyerek szemében értékes apróságok vonzottak, volt idő, amikor különféle papírokat gyűjtöttem szenvedélyesen, elsősorban azokat, amelyekbe cukorkák voltak csomagolva. Emlékszem, kis unokahugommal mutogattuk egymásnak a gyűjteményeinket, civakodtunk is miattuk, vagy csereberéltünk, és mindezt - bár nem tudtuk, miért is - nagy titokban.

Azután apró figurákat kezdtem előállítani papírból, szövetből, bambuszkéregből, miegymásból, és azzal szórakoztam, hogy betelepítettem őket kis házakba, melyeket könyvekből, kartonpapírból hoztam létre, és amelyekben szobáról szobára kommunikálhattak. Ez közvetlenül a háború után volt, kevés játék volt az üzletekben és nálam otthon szinte semmi - akkoriban magától értetődő volt, hogy az ember maga találja ki apró játékait.

Gyermekkorom mélyéből ezek az emlékek merültek a felszínre, amikor nekiálltam egy miniatúr papírvilágon dolgozni. Amint ez az új tevékenység magával ragadott, felfigyeltem arra, hogy inkább érzelmek sodrását éreztem és nem az újdonság erejét. Mit is leltem meg? A gyönyört, hogy ennek a kis világnak a megalkotásával kielégíthetem amazt a naív vonzást, és hogy a szenvedély, amelyre rátaláltam, elvezet a megvalósításhoz.

A papír körüli tevékenységemet valóban úgy tekinthetem, mint egy gyermekkori álom folytatását, de hozzátartozik, hogy a saját gyerekem vitt rá arra, hogy nap mint nap eltöltsön az a boldogság, amelyet kisgyerekként éreztem olykor annak idején.
Ahogy magával sodort az igyekezetem, amellyel vadonatúj létemet birtokba vettem, teljesen átadva magam az elragadtató újdonságnak, úgy ötlött szemembe ismét mindaz, ami ebben a kis világban ragyog - függetlenül az alkotást uraló nagy eszméktől. Megérintett a gondolat, hogy ezt az eredeti szépséget megismertessem, és e csábításból apránként kis papírfigurák rajzolódtak ki.

Első gyakorlataim közé hajtogatások, apró figurák, mobilok és egyebek tartoztak. De rövidre kelve eszembe ötlött, hogy ezeket a különféle apró tárgyakat kapcsolatba hozzam egymással, hogy mintegy spontán megmozdulásban társaságot alkossanak. Így született a "képes dobozok" koncepciója, ami aztán munkám legfontosabb elemévé vált.

A dobozok vagy inkább ládikák kemény kartonból készülnek, különböző méretűek és mindegyikük szerkezete, felépítése más és más. Belsejükben rejtőzködnek a személyek, tájak és más papírkreatúrák által megjelenített képek. Széthajtogatva nyithatók ki, és ebben mindegyikhez egyéni, más megoldást választok.
Ezen a kiállításon egy tucatnyi különböző képes dobozt mutatok be, ezek közül háromnak magyarországi vonatkozása van.

1) Cirkusz: ezt a dobozt Karinthy Frigyes "Cirkusz" című novellája alapján készítettem. Attól fogva, hogy ezt a novellát japánul elolvastam, nem szabadulok az érzéstől, hogy a történet hőse én vagyok - mindahányszor, amikor napi megpróbáltatásokkal találom magam szemben és gyermekkori álmomat szorítom a szívemhez. Az akrobata arcát az évek folyamán ráncok barázdái jelölik meg, de az álma változatlan, ő nem öregedett meg.

2) Tanya: ennek a képnek az eredete egészen személyes emlékre vezethető vissza, amikor ugyanis néhány évtizeddel ezelőtt volt férjem egy barátja, Pakusza Vilmos házában töltöttünk egy éjszakát egy magyarországi körút során, pénztelenül. Ez a hely mindmáig úgy él emlékezetemben, mint a legegzotikusabb emlékek egyike, habár magam is Japán egy félreeső vidékéről származom. Emlékeim nem különböznek egy gyerekéitől: a maradandó benyomásokból tevődnek össze; így aztán dokumentumokra kellett hagyatkoznom, hogy a tanya teljes képe kialakuljon, vagy akár a fantáziámmal egészítsem ki. Bízom benne, hogy a kiállítás látogatói ismerősnek fogják találni.

3) Papagáj és költő: Baka István költő emlékére alkottam. Volt férjem és ő nagyon közeli barátok voltak, nemcsak egyetemi padtársként. Együtt ették meg a katonakenyeret is, és egy darabig még a szobájukat is közösen bérelték Szegeden. Továbbá vele is, majd a feleségével is egy időt közösen töltöttünk Leningrádban. Sajnos túl korán itthagyott bennünket, így nem találkozhattunk többé azt követően, hogy elhagytuk az országot és Franciaországban
telepedtünk le. Időközben útjaink elváltak, mindnyájunké. De most, a kiállítás alkalmából, a régi szegedi barátok itt vannak velem.

A kiállított képes dobozok sorozatán kívül bemutatni kívántam más jellegű munkákat is (természetesen mind papírból készült), nevezetesen szobrocskákat, mobilokat és egy könyvet. Egy asszony négy korszaka: apró szobrok, amelyekkel anyámnak állítok emléket, akinek élete két korszakot ölelt fel, a háború előtti és utáni Japánt.
Tantso: ennek a könyvnek a képeit fényképek után készítettem, felhasználva azokat a felvételeket, amelyeket a tantso madár szenvedélyes japán megfigyelője készített. Amikor elolvastam a könyvét, megragadott a fényképek szépsége és szintúgy ennek a madárnak a meglepő életvitele. A madárpár, miután a szerelmi násztánc összekötötte őket, soha többé nem hagyja el egymást. Még ha egyikük meghal is, a másik ott marad mellette mindaddig, amíg a társának madárformája van. Együtt költik ki a tojást és együtt nevelik fel a fiókát. Milyen szép és megható ez, mai társadalmunkban szinte utópiaként hat.

Yuri Okamoto

Könyvajánló


Gedün Csöpel: A szerelem tibeti művészete

Ebben a könyvben nem titkos tanításokat foglaltam össze, nem a gyakorlással foglalkoztam. Tudom, a szerzetesek... nem fogják elolvasni ezt a szöveget, vagy ha a kezükbe kerül, csupán a címét nézik meg, majd félreteszik. A világban élő lények természete különböző, mások a gondolataik, az elképzeléseik, ezért lesznek, akik nagyra tartják majd munkámat, és lesznek, akik elutasítják; lesznek, akik tisztának
látják, s lesznek, akik szennyesnek gondolják...

FOLK GYÖRGY: INDIA - A VÉGLETEK BIRODALMA
Nyitott Műhely
2008. január 30. szerda, 19h

Vajon melyik az igazi India: a hatalmas hatású kultúrmítosz, az ősi kincses birodalom, egy világvallás földje, saját hagyományainak rabja vagy a jövő legnagyobb esélyese? Lehet-e mindez egyetlen (bár földrésznyi nagyságú) ország megfelelője?
Az indiai mindennapokat ott töltött évei alatt megtapasztalt szerző szerint India megértéséhez a „különbségek“ kulcsfogalmával kell közelítenünk. E kötettel a jelenkori hétköznapok valóságos Indiáját szeretnénk bemutatni az ő hiteles tolmácsolásában.
„Kezdeti indiai próbálkozásaim szinte romantikus lelkesedését a nagy indiai gondolatrendszerek, helyek és tárgyak iránt egyre inkább a módszeres bekapcsolódás vágya váltotta fel. Az indiai civilizációba idegenként bekapcsolódni pedig nem könnyű.“
„Az elmúlt évtizedben egyre mélyebb és egyre munkásabb módon beleéltem magam India kulturális, civilizációs és gazdasági valóságába és keresem az útját-módját annak, hogy ezt itthon hozzáférhetővé tegyem. Bár nem számítottam rá, egyszer csak észre kellett vennem, hogy olyan mértékben és egy olyan látószögből vagyok ismerője Indiának, amellyel más Magyarországról jőve csak kivételesen rendelkezhet. Ekkor vágtam bele ennek a könyvnek a megírásába. ” Folk György

Zen kiút a depresszióból

A normális élet szabályai


Ugye, mindannyian tapasztaltuk már, milyen kiegyensúlyozottak, derűsek a buddhisták? Keleten és nyugaton, szerzetesek és világiak, nők és férfiak, fiatalok és idősebbek mintha minden élethelyzetben csakis jól tudnák érezni magukat. Azt mondják, azért van ez, mert ők megtalálták a helyüket a világban. Való igaz, hogy minden lelki bajunk abból származik, hogy szorongunk, a szorongás pedig abból, hogy eltévedtünk valahol az életünk sötét labirintusában, és nem látunk fényt, kivezető utat. Ők pedig, a buddhizmus eszméinek követői, úgy gondolják, hogy jó útra leltek, s célhoz is érnek: előbb vagy utóbb kényelmesen elhelyezkednek a tágas és otthonos végtelenségben. Ennél jobb hely valóban nincs. A végtelenség élménye kitágítja és megnyugtatja a szívünket. Minden terhünk lehull rólunk, s szertefoszlik az idő és a tér végtelenségében.

A depressziónak többféle gyógymódja létezik, de az amerikai pszichoterapeuta szerző, Philip Martin szerint a legjobb gyógymód a buddhizmus. Nemcsak a betegei győződhetnek meg róla évtizedek óta, de ő maga is a zen buddhizmussal gyógyította meg magát. Ám jobb mielőbb megismerkedni a zen bölcselettel, világlátással, mert akkor nem is leszünk depressziósak – állítja Martin. Hiszen a zen eszmeiség és a rá épülő életvezetési gyakorlat olyan szelíden illeszkedik az egész világhoz, hogy nemigen kerülhet vele összeütközésbe, konfliktusba.

Martin ért a buddhizmushoz és a lélektanhoz is. Ha pedig magam elé képzelem a buddhista elgondolások követőinek örökös derűjét, el kell hinnem neki, hogy a tanításokból valóban a normális élet szabályai ismerhetők meg, s ezek birtokában elkerülhető, vagy teljes sikerrel gyógyítható a depresszió.

Sári László

Az amerikai pszichoterapeuta szerző, Philip Martin szerint a depresszió legjobb gyógymódja a buddhizmus. Nemcsak a betegei győződhetnek meg róla évtizedek óta, de ő maga is a zen buddhizmussal gyógyította meg magát. Ám jobb mielőbb megismerkedni a zen bölcselettel, világlátással, mert akkor nem is leszünk depressziósak – állítja Martin. Hiszen a zen eszmeiség és a ráépülő életvezetési gyakorlat olyan szelíden illeszkedik az egész világhoz, hogy nemigen kerülhet vele összeütközésbe, konfliktusba.

Martin ért a buddhizmushoz és a lélektanhoz is. Ha pedig magam elé képzelem a buddhista tanítások követőinek örökös derűjét, el kell hinnem neki, hogy ezekből a tanításokból valóban a normális élet szabályai ismerhetők meg, s ezek birtokában elkerülhető, vagy teljes sikerrel gyógyítható a depresszió – önerőből is.

Könyvbemutató az Alexandra Könyvesházban:
Sári László a Kelet Kiadó irodalmi szerkesztője, Sári Júlia a kötet fordítója, és a szaklektor Somoskői L. Soma
(Fotó: Rosenmann Péter © )

Tibet története - Beszélgetés a Dalai Lámával

Egykoron hatalmas, megközelíthetetlen birodalom, ma függetlenségétől megfosztott tartománya egy másik országnak…
Hatmillió ember él a felhők tövében, akiknek a történelme szorosan összefügg a vallásukkal…
Ez a gyönyörű szép kötet több évtizedes kutatásból, valamint Őszentségével, a dalai lámával 1997 novembere és 2000 júliusa között Indiában folytatott tizennyolc beszélgetésből született. A szerző harminc évig élt száműzött tibetiek közelében Nepálban, és az elmúlt húsz évben Tibetet is beutazta. Tibetiek és tibeti származású nepáliak – jakpásztorok, írók, szerzetesek, földművesek, tudósok, telefonkezelők, szőnyegcsomózók, cipészek, jógik, üzletemberek, festők, taxisofőrök, falusi papok és még rengetegen – ajándékozták meg a barátságukkal, bölcsességükkel, dalaikkal, mítoszaikkal és vendégszeretetükkel.
Ezek az élmények átsejlenek a tudományos igényű munka sorai mögül – igazi történelmi olvasókönyvvé varázsolva azt. Tegyük hozzá, Tibet legújabb kori történelmének eseményei az egész világot a tibetiek mellé és az érdeklődés középpontjába állították. A napi események a szemünk láttára válnak tanulságos múlttá, vagy ahogy a Dalai Láma írja egy levelében: „Mindig is hittem benne, hogy csak párbeszéd és a tibetiek és kínaiak közötti őszinte megértés vezethet olyan megoldásra Tibet kérdésében, amelynek révén véget ér népünk szenvedése.”
Thomas Laird saját készítésű fotóival és bőséges jegyzeteivel kiegészített nagy ívű, izgalmas munkája egyaránt fontos olvasmány lehet a szakemberek, a történelem iránt érdeklődők, vagy éppen a tanulók számára.

Trivium Kiadó, 2007

Péczely Lajos: Közép-Ázsia

A Kelet Kiadó újdonsága

Bár a Nyugat fedezte fel Keletet, máig nem ismeri igazán sem tájait, sem kultúráit. Valószínűleg Közép-Ázsia végtelennek tűnő térségei tartogatják e tekintetben a legtöbb meglepetést számunkra. A Karakum és a Kizil-kum sivatag, valamint az Üsztürt-fennsík isten háta mögötti vidékei még a 21. század elején is titkokat őriznek.
Régmúlt civilizációk porladó emlékeit és a természet ismeretlen szépségeit rejti e táj. Kezdetben magányosan keltem útra a távoli vidékek felé, de ez nem vezethetett messzebb a járt utaknál. Később felkészült expedíciókkal indultam – immáron járatlan utakon – a titkok nyomába.
Életem Közép-Ázsiában töltött 214 napja során csaknem 40 ezer kilométert utaztam.
Ahogy teltek-múltak a hónapok, és szaporodtak a megtett kilométerek, úgy lettem egyre szerelmesebb rabja Közép-Ázsiának, és vált valóra első utazásom megdöbbentő vasúti állomásnevének sugallata:

„Aki erre jár, nem tér vissza.”

Szívem egyik fele talán örökre a középázsiai sivatagok foglya marad . Csak remélni tudom, hogy a képekből e könyv olvasója is megérez valamit Közép-Ázsia titokzatos varázsából.

Tu Fu 杜甫 (712-770) versei

Tu Fu

Li úr egy nyári napon meglátogat

Amíg jön, erdő szűri a nyarat,
A nemes Li úr hát meglátogat.
Kunyhóm szegényes, egész falusi;
itt áll a nagy Déli Torony alatt.
Szomszédaim egyszerű emberek,
kezük könnyen, szívük vidáman ad:
a kerítésen - van-e még bora? -
csak át kell szólnom a nyugatinak
s ő máris tölti a palackomat.
Gyékényt viszek ki; csobog a patak,
mindenfelől hűs szellő simogat:
ébredezik az őszi hangulat.
Mindenfelől szólnak a madarak,
lomb közt ciripel a kabóca-had,
sőt oly lármás, hogy dalai miatt
lakásom csak félig remete-lak.
A tavirózsa este gyönyörű,
kedvéért mindenki tovább marad.
Most is aggódom: megyek új borért,
s remélem, a vendégem jól mulat.

( Szabó Lőrinc fordítása )

Dal a szépségekről

A harmadik hó harmadik napján friss az idő.
Csanganban a vízparton sok a gyönyörű nő.
Mind gőgös, tiszta, úri, távolbarévedő.
Csontjuk, húsuk arányos, erük szép kékelő.
Brokát-fátyol ruhájuk a napra visszalő;
hímzéséből egyszarvú s páva tűnik elő.
Mi van a fejükön?
Jégmadártollas hajdíszt hordoz a büszke fő.
És hátukon mi van?
Testük a gyöngyös övben, mint karcsú rózsatő.
A császár sógornői fölött sátor-tető;
büszkék a császár-adta címükre, érthető.
Kapnak teve-púpot, mely bíborvörösre fő
s kristálytálon halfélét, fehéret, mint a kő.
Evőpálcát se mozdít a sok torkiglevő,
hiába szeletelt a sok kés, a csendülő.
Bakján herélttel, gyorsan kocsi kocsira jő,
küldi nyolc ínyencségét a császári sütő.
A dob- s fuvolahangtól megrezdül a velő.
Vendég és kísérő itt mind-mind előkelő,
de legdelibb, leghetykébb az épp most érkező.
Nyeregből szállva tör be s lépdel a süppedő
vánkosokon, míg hull a fűzfavirág-eső
s kék madarak kerengnek, csőrükben piros keszkenő.
Csínján vele! Övé a hatalom és erő.
Megéget, ha hozzáérsz! A fő miniszter ő!

( Illyés Gyula fordítása )

Északi utazás

(részlet )

Szu-cung második évében, ősszel,
egy szerencsés nap Tu mester messze
északra indult, hogy régen látott
családját újból felkereshesse.
Udvarban, falun nemigen van most
szabadnap, ennyi bajban, veszélyben.
Szégyenkezem, hogy engedélyt adott
nekem a császár kunyhómba térnem.
Búcsúzni mentem őfelségéhez,
s arra gondoltam, ideje mennem.
Nem vagyok ugyan jószemű bíró,
s mégiscsak félek: nincs minden rendben.
Bár új kor indul, virágzó, boldog,
kapcsok és láncok szilárdan állnak,
keleten dúl még a barbár horda,
ez bántja főként Tu Fut, szolgádat.
Őfelségére gyakran gondoltam,
lelkem gyötörték zord jelenések,
égen és földön üszkös fekélyek.
Tengernyi kínunk mikor ér véget?
Lassan haladok, elhagyott tűzhely
füstje nem reszket, némák a falvak.
Sok sebesült jön szembe az úton,
jajgatnak, vérük rögökbe alvadt.
Visszatekintek Fenghszjanghszien felé,
tündöklő zászlók fakóra válnak,
felhágok magas, szeles tetőkre,
itató-gödrök lovakra várnak.
Pincsou vidékén síkságra érünk,
ott a Csing folyó kavarog, árad.
Tigrisek kúsznak, üvöltésüktől
megrepednek a szürke kőszálak.
Őszi krizantém bókol, a kocsik
a köves útba mély nyomot vágtak,
felhők játéka deríti kedvem,
örvendezek a rejtek homálynak.
Gesztenyefákon érik a termés.
Apró gyümölcsöt hoz csak a hegység.
Vöröslik emez, mint a cinóber, -
feketén ragyog az, mint a festék.
Bő eső, harmat növeli őket,
keserűt, édest egyazonképpen.
Eszembejut a barackfa-forrás,
s elfog a bánat: hogyan is éltem?
A hegyoldalból Fucsoura nézek,
elmaradoznak a bércek, a völgyek.
Én már a folyó partjára értem,
szolgáim még a kaptatón jönnek.
Sárguló fákon baglyok huhognak,
mormota őrzi zegzugos odvát.
Hideg holdfényben fehérlő csontok:
volt csatatéren haladunk most át.
A milliónyi tungkuani sereg
hogy szétszóródott! Szétzüllött végleg.
Emiatt aztán a fél Csin népe
pusztult el és lett éji kísértet.
Én is a dúlók kezébe estem,
most térek haza mályvás kunyhómhoz
egy év multával, hófehér hajjal.
Egész családom elesett, rongyos.
Morajos fenyők zokognak vélük
s bánatos hangja csacsogó érnek.
Fiamra mindig oly büszke voltam,
s orcája most a hónál fehérebb.
Képpel elfordul, sír apját látva,
mezítelen és piszkos a lába.
Az ágy előtt áll két kicsi lányom,
foltos rajtuk a kurta ruhácska.
Ruhának szabták a tenger képét,
a hímzett minták megviselődtek.
Tjen Vu s a bíbor Főnix a vedlett
ruhákon fejjel fordul a földnek.
Hogy fáj ez nékem, öreg embernek!
Betegen fekszem, hányok, émelygek.
Hogy a hidegtől megóvjam őket,
zsákomban nézek valami selymet.
A takarókat kirakom sorra. -
Akad púder és szemöldökfesték.
Hitvesem sovány arca már ragyog.
Lánykáim hajuk fésülni kezdik. -
Anyjuktól mindent ellesnek, fürgén
piperészkednek, kedvüket töltik.
Kirúzsozkodnak, nagy hebehurgyán
szélesre-festik egymás szemöldjit.
Feledve éhség, szomjúság, tűrés!
Gyermekeimmel lehetek élve.
Faggatnak, tépik hosszú szakállam.
Ki tudná őket korholni érte?
Elgondolom, hogy mennyit szenvedtem,
hallgatom locska, csacska beszédük.
Gondolataim szanaszét járnak.
Háztartásról még minek beszéljünk?
Fölséges urunk még por borítja.
Mikor lesz béke már valahára?
Felnézek: ím az ég színét váltja,
szakadozik a fekete pára.
Északnyugatról ideg szél támad,
az ujgurokkal rohan pusztítva.
Rablásban leli kedvét a köznép,
bár fejedelme szándéka tiszta.
Ötezer harcos, rettenthetetlen,
tízezer jó ló tüzesen vágtat:
kicsi, de becses sereg, előtte
meghódolnak a távoli tájak.
Megannyi sólyom, pusztító gyors nyíl,
az ellenséget kergetik egyre.
Őfelségével reméljük, többet
lázadni nem lesz senkinek kedve.

( Lator László fordítása )

Li Taj-Po 李太白 ( 701-762 ) versei

Li Taj-Po

Egy tavaszi napon visszavonulok a hegyekbe

Meng Hao-Zsangnak

A világ porát itt rázza le a gazdag.
Kék hegyek között szent csarnokokba lépve,
a fényhez vezet a Tan aranyzsinórja,
s átvisz a tévelygés folyóján jó réve.
Hegycsúcson fák tartják az égi híd ívét.
Szilákról virág nő a forrás vezére.
Mint tengerből a hold, felnő a pagoda.
A folyó ködéből torony tör az égre.
Illatos levegő száll a három mennyből;
tízezer völgyben kong a harang zengése.
Vízililiomon harmat gyöngye vibrál.
Dús, kerek fenyőfák állnak ki a rétre.
Varjak gyülekeznek, igaz szóra várva,
sok sárkány, megannyi védőszellemféle.
Szégyen, hogy dalom nem méltó a folyóhoz,
hiába is veszem Po Ja lantját kézbe.

Szerdahelyi István fordítása

Ce Je dalok

1

Csin földjén lépdel Lo-fu, az asszony,
eperlevelet szed a víz partján,
zöld az eper levele, fehér a keze,
arany nap fénye pirosló arcán.
"Éhes a hernyó, sürget a munka!
Öt lovadon vissza nem fogd a kantárt!"

2

Háromszáz li a Tükörtó hossza,
virágait a lótusz kitárja:
ötödik hóban Hszi Si letépi,
Zso-ja vizének nem rejtheti árja.
Csónak jön érte, hold sem kel az égre,
viszik már Jüe-be, királyi házba.

3

Csangan aluszik, a lapnyi hold úszik.
Tízezer házban ruhát sulykolnak.
Fúj az őszi szél, közelít a tél.
Jaj, messzi Jükuan, nagy gond szorongat!
Legyőzik-e végre a barbár hordát?
Jó uram a harcból megtér-e holnap?

4

Hajnali fénysugár, indul a futár.
Elgémberedtek a fehér ujjak,
katonaköntöst vattáztak éjjel,
ollótól, tűtől sorra kimarjultak.
"Küldjük a ruhát száz vidéken át,
Lintao földjére, katona-urunknak!"

Orbán Ottó fordítása

Miután hajón utaztam Pa-tól
keletre, áthaladtam
Csütang szorosán, majd felmentem
a Vu hegy legmagasabb csúcsára,
onnan visszatérve írtam ezt
a falra

Sokezer lire visz a folyóvíz,
fél hónap múltán süt a hasas hold.
Csütang szorosán keresztülvágtam,
gyalog a Vu hegy csúcsára tartok.
A Vu hegy magas, a csúcsa havas,
alatta Pa virul lapként kinyitva.
Indákba fogódzom, éget a nap tüze,
a hajnal övén túl székem egy szikla.
Futok, szárnyalok, a csúcsra hatolok,
sehol egy kunyhó, eleven lélek,
nem látom többé a vörös völgyet,
csak az áradó, mennyei kéket.
Kezembe fogom, meg is markolom.
Az Ezüst Folyó de messze leng el!
A felhőt nézem, látom: az Cangvu,
a vizet nézem: a csodás tenger.
Csöndben megfordulok, lassan alkonyul,
szívemben titkos örömöt érzek.
Hó ragyog az égig, a völgy fehérlik,
hatalmas fák közt bánatos szél zeng.
Hazaindulok, leszáll az este,
be nem árnyalja fenséges kedvem.
Kietlen a folyópart, majmok visítoznak,
fák sötétjéből a Hold is felkel.
Milyen keserves, sápadt a fénye!
A rengeteg majom mintha mind sikongna.
Ég veled hegyvidék, zajodtól a fülem ég,
pálcám suhintva térek hajómra.

Orbán Ott fordítása

A keleti tenger bátor asszonya

Csi asszonya sírt Liang hegyén jajjal,
kínos könnyétől nagy hegy elomla,
hangos jajszavától megindult a föld,
érces kőszikla roskadt a porba.
Kelet vizénél van egy hős asszony,
Szu Ce-csing előtt nem érheti szégyen,
vív, mint a szűz Jüe-beli, kardfogása mesteri,
hulló csillagként suhan át az égen.
Bosszút áll uráért élete árán is,
ezer halálnak szemébe néz,
vitézi erejét csodálja az ég,
fehér pengéje sűrű hóesés.
Tizet lép de közben kétszer is ugrik,
lecsap sebesen, hármat is kiáltva,
ellenségének mellét tiporja,
fejét meg vágja a vár kapujába.
Hitvesi haragját meg is bocsátják,
nevetésre áll a szája, győzött igazsága;
Észak vizétől való a hírnök,
írással száll a Menny Udvarába.
Bűn és bocsánat: nagy a csodálat,
beszélik sok helyen, túl a tengeren,
nevét említik jeles hölgyek közt,
hírét hirdeti bambusz és selyem.
Sun-jü a hóhért, tudjuk, elkerülte:
Ti-jing kedvéért Han ura enged.
A révész lánya nem dalolt hiába,
megóvta a haláltól atyját e gyermek.
Tíz semmirekellő, tiszteletlen fiú
egy bátor lánnyal, bizony, nem ér fel.
Jü Zsang az üres ruhára sújtott,
sokra nem jutott elszánt szívével.
Csing Csit, a bosszúst, Jao Li megölte,
az erős férfi a gyönge nőt lenézte:
ártatlanul halt meg a családja,
hiú hírnévért, máglyára lépve.
Ki volna olyan, mint a keleti asszony?
Tette fennmarad, fény száll nevére!

Orbán Ottó fordítása

Krasznahorkai László: Csak a csillagos ég ( Li Taj-Po és az utolsó kínai birodalom nyomában )

Po Csü-Ji ( 772-846) versei

Vers a tavon

Öt mu kertem,
tíz mu házam,
körötte tó,
sűrű sás van.
Kicsi? nem baj!
épp jó nekem.
elég sima
fekvőhelyem.
Ház, kert, csónak,
híd azontúl:
van benn bor, könyv,
dal, selyemhúr.
Vén hó-szakáll
ing-leng benne,
sokat tud; kinn
mire menne?
Helyet lelt hát,
mint madár fát;
lyukban teknőc
tengert nem lát.
Van sziklakert,
színes kavics,
bíbor-hínár
hó-lótusz is.
Töltök kis bort,
költök verset,
tyúkok, kutyák
itt lebzselnek
s asszony, gyermek;
holtom, ó, itt leljen meg.

( Weöres Sándor fordítása )

Teafőzés a hegyipataknál

Guggolok, töltöm a habzó levet,
nézem a zöldes tea-levelet.
Mért nincs valaki velem ideki,
aki a finom teát szereti?

( Weöres Sándor fordítása )

A végtelen tenger

Se lent, se fent, se part, se perem,
a tenger végtelen.
Égigvert habja alján sűrű ködök hona,
ott áll, mondják, az Égiek hármas sziklafoka.
Akik ott élnek, boldogok, nem vár rájuk halál,
s míg az idő, mindannyiok szárnyák lebbentve száll.
Két császár is, Csin és Vu-ti, ebben a hitben élt,
Csi varázslója meg, Hszü Fu, útrakelt füvekért,
pedig e sziget sohasem volt más, legenda csak,
ködnél egyebet ők se láttak, s hogy hab habra csap.
Se lent, se fent, se part, se perem,
szél zúg a széleken.
Hszü Fu csapata sem érte el Penglaj szigetét,
meg se látta, de szégyenében hazatérni félt:
ott öregedtek meg, fiúk és lányok, a hajón,
akármily bölcs volt a varázsló, mindet becsapta jól,
hasztalan kérik, hozzájuk egy isten sem hajol.
Most nézd Csin császárának sírját fent a Li hegyén,
a sír körül aszott füvet borzol fel épp a szél.
Hiába volt hát Lao-ce mester ötezer szava?
Ki bűbájos füvekről beszél, nincsen igaza.
S ki így szól: meg nem halsz soha,
kék égbe jutsz - az ostoba.

( Bernáth István fordítása )

A fű

Töméntelen fű tág messzeségben
növekszik, elhal mindegyik évben,
sosem irthatja ki a futótűz,
magasra sarjad tavaszi szélben,
vén országutat fed illatával,
napsütött romra kúszik sötéten...
Rózsa-vitézem, nagy útra küldtek,
mind sír utánad, sóhajtva mélyen!

( Weöres Sándor fordítása )

A Tajhangsan hegy ösvényén

A Tajhangsan hegy ösvényén meg-megcsúszik a kerék,
de a szív ösvényéhez képest e veszedelem semmiség.
A Varázs-szurdok örvényében felborul a hajó,
de a szív örvényéhez képest e szilaj víz sima tó.
Az emberszív hol szárnyat ad, hol meg sebet üt,
belőle vagy gyűlölség vág, vagy szeretet heve süt.
Öt éve még, Pásztor s Szövőlány csillaga, úgy valánk,
de ma uram oly messze, mint a Föld s az égsarki láng.
Amint a mondás: Tűn a szépség, elfordul híve -
s aki kedves volt valaha, szakadjon meg szíve.
Vizsgálom tükröm, én szegény, hiú luan-madár,
hiába, nem az arcom, a szíved érte kár.
Magamra is hasztalan hintek illatos permetet,
orrodig el nem jut, noha előtted lebeg,
ékszerrel is melletted váltig pompázhatom,
kék vagy arany, tudod, de szemedig nem hatol.
Ez az ösvény de meredek,
s évetlen éve, hogy rajta megyek!
Senki ember oly terhet nem visz, mint az asszonyok,
boldogságuk is, gondjuk is mindig más körül forog.
Ez az ösvény de meredek,
de kaptatósak ezek a hegyek,
veszedelmek a szurdok vizén,
ha így magunkra vagyunk, férj-feleség, te s én.
Vagyunk, akár manapság császár és udvara:
nincs már az udvaronchoz az úrnak jószava,
de már a hivatalnoknak sem lehet igaza.
Reggel kegyelem-sugár,
este hóhér kardja vár!
Ez az ösvény de meredek,
nem is itt, ahol most megyek,
nem is ott, a szurdok vizén,
hanem az emberszív vad hullámzása tetején.

( Bernáth István fordítása )

Li Taj-Po sírja

A Cajsi folyó mellett nyugszik Li Taj-po teste,
határtalan fűtenger bámul a fellegekre,
szánd az elvadult dombot, a koldus sírt, a csontot,
- rég a földet rengette, rádörgött az egekre -
szerencsétlen a költő, többre hogy is mehetne?
Meghalunk, gazos sírba fekszünk, téged követve.

( Weöres Sándor fordítása )

Korai halál és öregség

Aki nemrég született, sorsa szélben gyertyaláng;
élet végén a hajunk, mint tükörben a selyem.
Kettő közül mi a jobb, fel nem méri senkisem:
ifjú halál siralom, öreg élet gyötrelem.

( Weöres Sándor fordítása )

Az élet semmiségéről

Hajdanában amikor apró gyerek voltam
És most is mikor öreg vagyok és beteg
Mindig különböző dolgokért bomoltam,
De akkor is most is folyton teszek-veszek
Akkoriban künn a parton raktam homokvárat
Mostan az udvarnál kezem egyre fárad
Akkor az a homok, mostan ez a jáspis
Bár mindkettő játék, bár anyaga más is.
Ha kezünk serény, benn a szívünk renyhe
Csak a gondtalané a boldogság enyhe
Meg kéne tanulnunk, hogy tétlenül éljünk
Lázasan ügyelni, hogy végre henyéljünk.

Amrita

AMRITA SHER-GIL

Budapest, 1913 – Lahór, India 1941

Egy gyönyörű indiai lány rövid, szenvedélyes élete és művészete e könyv tárgya. Felnőtt életének alig hat éve alatt lenyűgöző festői életművet hozott létre, mely ma Indiában nemzeti kincs. Az 1930-as években ő teremtette meg az európai értelemben vett művészetet Indiában s India képét az egyetemes művészetben. Egy kicsi és törékeny nő, aki Budapesten született, s részben magyar származású volt, akárcsak kortársa: az apai ágon erdélyi zsidó család sarja, a mexikói Frida Khalo. Képeik szokatlan tematikájával és a „magas művészetben” ismeretlen megoldásaival mindketten a női művészet úttörői, első – ma már világhírű – alkotói.

Bride's toilet - a painting done by Amrita Sher-Gil in 1937

Amrita Sher-Gil tárlata a Tate Modernben

Afgán konyha - A Kelet Kiadó újdonsága

„Aki leül egy afgán ház asztalához, megérkezett a Paradicsomba.” Állítják mind a mai napig az utazók, akiket barátsággal fogadnak ebben a hatalmas ázsiai országban. „Jó föld, sűrűn lakott, gazdag gyümölcs-, gabona- és szőlőtermés.” Állapítja meg már Marco Polo az afgán vidékről, amelyen több mint hétszáz évvel ezelőtt átutazott, útban Kína, a Mennyei Birodalom felé.

„Belépünk a szobába: az alacsony asztalon hatalmas ónedény, tele szőlővel. Kertre néző, nyitott ablakok, hallgatjuk a fák zúgását, a víz csobogását, teát iszunk és szőlőt eszünk – kék szőlőt, zöld szőlőt, édes szőlőt, savanyú szőlőt, nagy szeműt és apró szeműt, az egyik cukorként olvad el a szájadban, a másik fanyar ízű és összehúzza a nyálmirigyeidet, van ovális alakú és kerek szemű szőlő. Boldogok vagyunk.” Ezt pedig már nem is olyan rég, 1959-ben írja Afgánföldön egy jeles svéd utazó (J. Myrdal), aki – az idézett sorokból is látható – az itteni étkezési kultúrának is nagy rajongója volt.

De jó módú ház és alacsony asztalka sem kell feltétlenül a paradicsomi étkek ízlelgetéséhez ezen a tájon. Elég az is, ha nomádok sátrába toppanunk. Tea, kovásztalan kenyér, sózott, savanyított tej, cukrozott kecskesajt és sült bárány itt is mindig jut a látogatónak. Ha pedig nem időzhetünk vendégségben hosszabban, ízes szederrel és teával mindenütt találkozhatunk, úton-útfélen kínálgatják az utazóknak. A nomádok vendégszeretete is nagyvonalú és szívből jövő.

Ezt a nagyvonalú afgán vendégszeretetet és kifinomult étkezési kultúrát ismerte meg csaknem kétszáz évvel ezelőtt egy Josiah Harlan nevű pennsylvániai fiatalember, aki később majdnem meghonosította mindezt hazájában, Amerikában. Harlan 1824-ben, mindössze huszonnégy évesen elhajózott Indiába, ahol a Brit Kelet-Indiai Kereskedelmi Társaság szolgálatába szegődött. Ott az angolok bengáliai tüzérségének orvosa lett. Az odahaza szigorú protestáns (kvéker) nevelésben részesült Harlan azonban igen gyorsan felismerte, mennyire tisztességtelen eszközökkel „kereskednek” az angolok Ázsiában, nem volt hajlandó a Társaság nevében buddhista pagodák felégetésében és burmai asszonyok megerőszakolásában segédkezni. Az első angol–burmai háború végével azonnal ott is hagyta a Társaságot, s nyugat felé, afgán földre indult, ne is lássa többé az angolokat.

Már fent a magas hegyekben is remekül érezte magát, a tiszta, friss, karcos levegő részegítő volt, akár az újbor. A folyóvölgyek városaiba érve pedig ő is mindjárt a Paradicsomban találta magát. Nyílván őt is alacsony asztalkához ültették, s kertre néző nyitott ablakok alatt teát ivott és ónedényből eszegette a kék szőlőt, a zöld szőlőt, az édeset, a savanyút, a nagy szeműt és az apró szeműt, a kerek szeműt és az oválisat. Sorra hasította fel a lágy, fehér bélű mézédes afgán dinnyéket, ropogtatta a sült ürühúst, falta a mennyei ízű baklavákat.

Gyorsan és sikeresen berendezkedett ebben a mesebeli világban. Ám egyáltalán nem mesébe illően, mindjárt fáradságos munkához is látott. Minden tevékenységével az afgán vidék fejlődését és védelmét igyekezett szolgálni: rendszeres hajóforgalmat szorgalmazott a folyókon, vasútvonalat tervezett, az afgán föld védelmében összefogott még az oroszokkal is a britek ellen. Ő készítette el Észak-Afganisztán legjobb katonai kézikönyvét. A király kebelbarátja volt, hercegi címet kapott, és tartományok uralkodója lett. Amikor pedig az angolok itt is megjelentek, a kabuli emír hadseregének főparancsnokaként és az északi hadsereg tábornokaként ő vezette harcba az afgánokat.

Kiváló képességű és józan ember volt, eleinte igen komoly sikereket ért el jól kiképzett katonáival. De az angol technikai fölénnyel és a túlerővel szemben végül mégiscsak tehetetlennek bizonyult. Az angol hódítás elűzte őt a közép-ázsiai Paradicsomból, visszatért Amerika nyugati partjaira.

Harlan azonban ott is nyughatatlanul tevékenykedett, immár teljesen más célok érdekében. Azon fáradozott, hogy átmentsen valamit az ázsiai Édenből Amerikába. Azzal ostromolta a kormányt, hogy küldjenek egy tudós kutatócsoportot Afganisztánba, vizsgálják meg a mezőgazdaságban elért kimagasló eredményeiket és egészséges táplálkozási szokásaikat, majd vegyék át őket. Ezt tartotta a legfontosabbnak. Azt állította, hogy vetőmagot, zöldségfajtákat, szőlőt és gyümölcsfákat kell onnan áttelepíteni Nyugat-Amerikába, mert ezek sokkal jobbak, mint a hazaiak, és a Nyugat éghajlata pontosan megfelel az afganisztáninak. (A legjobb afgán termőterületek valóban ugyanazon a szélességi körön terülnek el, ahol az általa kiszemelt amerikai vidékek.) De Harlannak nem volt szerencséje, nem láthatta viszont imádott ázsiai Édenkertjét, és nem volt szerencséjük az amerikaiaknak sem, azóta se ízlelhették meg a csodás afgán szilvát, barackot, almát, omlós szedret, hasadó, mézes dinnyét. A kormány ugyan egy ideig hezitált, látott fantáziát (üzletet) Harlan elképzelésében, de aztán az amerikai polgárháború véres csatái közt Észak és Dél sokkal inkább egymás pusztításával foglalkozott, mintsem az afgán étkezési kultúrával. Nagy kár. Azóta már Amerikából bizonyára mihozzánk is eljutottak volna Harlan legkedveltebb afgán gyümölcsei, szőlő- és zöldségfajtái, ismernénk például a hatalmas fehér- és égőpiros sárgarépát, s mi is hasíthatnánk a lédús fehér bélű dinnyéket. Háborúban azonban még az amerikaiakat sem érdekelte a konyha művészete.

Teljesen érthető is mindez, különösen, ha még azt is hozzávesszük, hogy az amerikai kontinensen akkoriban egyenesen bolondnak nézték azt, aki együtt beszélt Ázsiáról és kultúráról. Ráadásul étkezési kultúráról! Miért is ennénk mi azt, amit Ázsia fura népei? Van nekünk saját konyhánk, jobb mint bárkié a világon! Egészen korunkig a nyugati nemzetek csaknem mindegyike büszkén sütötte-főzte és ette a saját ételeit, de az sem volt ritka, hogy kigúnyolta a többiek szokásait, még a közvetlen szomszédokét is. („Nahát, hogy ezek mit meg nem esznek?!”)

Ma már kíváncsian és szívesebben kóstolgatjuk egymás főztjét, s látjuk, hogy igen kellemes meglepetések érhetnek bennünket. Az afgán ételek jellegén, ízén is meg fogunk lepődni. Különösen a magyar konyha ínyencei. Sokkal közelebb állnak ugyanis ezek az ízek a mi hazai ételeinkhez, mint az ázsiaiakhoz. Nekünk már szemre is ismerős, csábító, tápláló, energiadús fogásokat szolgálhatnak föl az afgán konyha szakácsai. Ilyesmit szoktunk meg itthon is.

Afgánföldön, ahol a földkéreg erősen felpúposodik, odafent a hegylakók a húsételek elkészítésének izgalmasabbnál izgalmasabb módozatait találták fel, lent a folyóvölgyek lakói pedig a tészták, a rizs, a zöldségek és a gyümölcsök kultuszát teremtették meg. A hús, a fűszerek, a zöldség (krumpli), a tészták bősége a magyar konyhát is jellemzi, és a régi ízes magyar gyümölcsfajtákra mi is büszkék vagyunk. Tehát változatosságuk jellegét tekintve is igen hasonlatosak a magyar és az afgán konyha alkotásai.

Kultúrák keresztútján alakult mindkét hagyomány, talán ezért is állnak ilyen közel egymáshoz. Ám elég a szakácsok vegykonyhájában egy-egy jellegzetesen hazai (vagy egyéni) fogással élni, egy-egy hasonló készítményt másként fűszerezni, mással köríteni, az ízek összhangja máris új, eredeti, eddig ismeretlen művet alkot. Ismeretlent, mégis megbízhatót, amelyben lehetetlenség csalódni.

SÁRI LÁSZLÓ

Szvámi Ráma - Meditáció

„Semmi más nem képes megadni azt, amit a meditáció. Önmagunkat ismerhetjük meg általa."
Szvámí Ráma

Két világ polgárai vagyunk, a belső és a külső világé. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, meg kell értenünk, miként építhetünk hidat e két világ közé. A túlzó nézőpontok sem a világ számára, sem a magunk életében nem hasznosak. Az arany középút a legjobb, azaz, ha képesek vagyunk uralkodni gondolatainkon és érzéseinken, a beszédhez és a tettekhez vezető nagyhatalmú belső késztetéseinken. Dolgoznunk kell önmagunkon!

A kívánatos cél, a testi-szellemi önuralom elérése nem jelenti azt, hogy felhagyunk az élet ismert és természetes dolgaival (pénzkereset, szerelem, hivatás stb.), de túlzásba sem eshetünk miattuk. Mivel az önuralom egyensúlyt jelent, eléréséhez a meditáció elméletét és gyakorlatát segítségül hívva, hangoljuk újra nyugtalan tudatunk sebesen száguldozó részeit! Így érjük el a bölcsességet, a derűt és a harmóniát!

Szvámí Ráma a Himalája egyik legnagyobb mestere alapította a Himalája Intézetet. Indiában született, szülőföldjén és Európában tanult. A himalájai barlang-kolostorokban és Tibetben részesült beavató jellegű spirituális képzésben. Legismertebb munkája, az Élet a Himalája mestereivel feltárja az indiai mesterek egyedülálló bölcsességét, de vall saját tanítói sokoldalúságáról is, bizonyítja, hogy Szvámí Ráma személyében a Kelet szellemiségének élő megtestesülése tanít.

A könyv az alapvető meditációs technikák egyértelmű, rendszerezett kézikönyveként kíván szolgálni. Inkább gyakorlati, a fokozatosságot szem előtt tartó megközelítést kínál, mintsem filozófiai, vagy elméleti fejtegetéseket. Bemutatja a meditációt megelőző felkészülés során használt legfontosabb gyakorlatokat is. Ezek az előkészítő gyakorlatok jelentősen feljavítják majd meditációnk minőségét.

A meditáció tudományát évezredeken keresztül olyan adhikárik tanulmányozták és gyakorolták, akik derűsebb, kreatívabb, és kielégítőbb életre vágytak. A meditáció gyakorlásával képesek leszünk javítani egészségünkön, kapcsolatainkon, és tetteink milyenségén. A meditáció ezért képes arra, amire semmiféle más technika - lényünk minden szintjét megismerjük általa, végül, pedig a belső középponti tudatossághoz vezet; innen árad ki a tudatosság az élet mellékfolyóin. Ezt a középpontot, vagy magasabb rendű önvalót nevezik Átmannak.

Az útkereső vágyai akkor teljesednek be, amikor tökéletesen tudatára ébred Átmannak, a belső lakónak, ha már nem a tudat és a világ tárgyaival azonosítja magát. Ha ez bekövetkezik, az útkereső megérett Átman világára, a szamádhinak nevezett örömteli, belső tudatállapotra. A szamádhi elérése után minden kérdésre választ kapunk, és minden gond megoldódik.

Míg az alapvető gyakorlatokat könnyű megtanulni, rá fogunk jönni, hogy minél állhatatosabban gyakorolunk, annál teljesebb mértékben tapasztaljuk meg a meditáció nyújtotta előnyöket. Először lehet, hogy csak egyszerű változásokat veszünk észre, teszem azt, nyugodtabbak vagyunk, jobban ellenállunk a feszültségnek, de meditációnk elmélyülésével párhuzamosan mélyebb szintű és jelentősebb fejlődést figyelhetünk meg önmagunkban. Igen kellemes ez a belső utazás, feltéve, ha állhatatosak vagyunk, és rendszeresen gyakorolunk.

A meditáció gyakorlati tudománya valójában oly mély értelmű és érdekes, hogy azon kaphatjuk magunkat: a jóga más aspektusai is érdekelni kezdenek, többek között az ászanák (a jógában használatos testhelyzetek), a pránajáma (a légzés tudománya), az egészségesebb életmód, valamint a meditáció mögötti filozófia és lélektan.

Részlet a könyvből:

Mi a meditáció?

A meditáció szót sokféle értelemben használják, ezért jó nagy zűrzavar van akörül, mi is pontosan a meditáció és miként kell meditálni. Vannak emberek, akik - helytelenül - gondolkozást, vagy elmélkedést értenek alatta; mások a nappali álmodozást, vagy a fantáziálást nevezik így. A meditáció egyiknek sem feleltethető meg, mert ezektől különböző és különálló folyamat. Fontos ezzel teljesen tisztában lennünk.

A meditáció meghatározott - a tudat megnyugtatását szolgáló - technika, mely a normális éber-állapottól teljesen eltérő tudatállapot elérését célozza. A meditáció során tökéletesen tudatosak és éberek vagyunk, de a tudatunk nem a külső világra, vagy a körülöttünk zajló eseményekre összpontosít. Nem alszik, álmodik, vagy fantáziál, hanem inkább tiszta, nyugodt, és befelé összpontosít.

A meditáció, a „medical" (orvosi, orvostudományi) vagy a „medicate" (gyógykezelni, gyógytani) szavak egy tőről fakadnak. A közös szótő magába foglalja azt a jelentést, hogy „figyelmet" vagy „gondot fordítunk" valamire. Ha meditálunk, akkor önmagunk kevéssé ismert dimenzióira figyelünk - lényünk legmélyebben rejlő, legbenső szintjeit vesszük szemügyre.

Lényünk e szintjei mélyebben rejlenek a gondolkozási, elemzési folyamatoknál, a nappali álmodozásoknál, vagy az érzelmek, esetleg emlékek átélésénél. A meditáció egyfajta csendes, összpontosított, ugyanakkor ellazult belső figyelmet jelent. E belső figyelem megteremtése semmiféle nehézségünkbe vagy fáradtságunkba nem kerül; valójában úgy fogjuk találni, hogy a meditáció pihenteti és megnyugtatja a tudatot. Kezdetben az jelenti a legnagyobb nehézséget, hogy a tudatot még sohasem próbáltuk hozzá szoktatni a belső figyelem megteremtéséhez.

Az emberek a világ minden társadalmában megtanulják a túlélésükhöz, és a kultúrájukban való boldoguláshoz szükséges készségeket - miként beszéljenek, dolgozzanak, és vizsgálják a külső világ tárgyait és tapasztalatait. A biológiához, ökológiához, és kémiához hasonló tudományok tanulmányozásával próbáljuk megérteni a világot, amiben élünk, de senki, egyik iskola, főiskola, vagy egyetem sem tanít meg saját belső dimenzióink megértésére, vagy az azzal való foglalkozásra. Pusztán társadalmunk céljainak, divatjainak, és értékeinek befogadását tanuljuk meg, anélkül, hogy először magunkat ismernénk meg igazán kívül, belül. Ezért nem ismerjük magunkat, és függünk mások tanácsaitól, szuggesztióitól.

A meditáció egy másfajta, kifinomultabb, és pontos megközelítést kínál. Egyszerű technika, amelynek révén megtanulhatjuk, miként fordítsunk figyelmet önmagunk különféle szintjeire, miként értsük meg ezeket - a testet, a légzést, és a tudatot. Az idő előre haladtával lehet, hogy ugyanannyira élvezzük majd a meditáció pozitív eredményeit - a növekvő boldogságérzetet, a tudat világosságát, és a tudatosságot - mint a feszültség testi, idegi, és mentális tüneteitől való megszabadulás okozta megkönnyebbülést.

E meditációs kézikönyv módszeres útmutatást ad a meditáció gyakorlásához, és megválaszolja a meditálás elkezdésével kapcsolatos legáltalánosabb kérdéseket.

E technikákat egy ideig magunkban is gyakorolhatjuk. Végül léteznek a meditációnak olyan szintjei, ahol szükséges, vagy hasznos, ha egy külső, meditációban járatos személy segítségét kérjük. E könyv mindazonáltal bemutatja a legalapvetőbb gyakorlatokat. Rá fogunk jönni, hogy semmiféle átlagon felüli, vagy megterhelő dolgot nem kell tennünk a testünkkel, hogy a meditáláshoz nem szükséges semmiféle idegen vagy különös szokást elsajátítanunk, és nem kell hosszú ideig meditálnunk ahhoz, hogy fejlődjünk és észrevehessük az ebből származó előnyöket. Azon kapjuk majd magunkat, hogy élvezzük a meditálást. Testünk nyugodtabbá válik, tudatunk kreatívabb, összeszedettebb lesz, sőt még akár egészségünk és kapcsolataink megjavulására is felfigyelhetünk.

A meditáció kezdettől fogva gyógyító erejű. Segít az izomfeszültség és a vegetatív idegrendszer ellazításában, megszabadít a mentális feszültségtől. A meditáló ember nyugodt tudatra tesz szert, ez, pedig a feszültség és a túlzott megterhelés kiváltotta reakcióik korlátozásával, az immunrendszert segíti. A meditáció alvásigényünket is lecsökkenti, energiával tölti fel testünket és tudatunkat. Ezt az eredményt figyeltük meg az élet különféle területeiről érkezett tanulókon.

Az írók, költők, és gondolkozók gyakran érdeklődnek kreativitásuk fokozása, és intuíciójuk fejlesztése iránt; az intuíció a tudás legnagyszerűbb, és a legfejlettebb jellege. A meditáció módszeres út, amellyel velünk született képességeinket fejleszthetjük a mindennapi életben.

A meditáció az egészségre is jelentős hatást gyakorol. A modern világ legtöbb betegségét valamilyen szinten pszichoszomatikusnak mondhatjuk, melyeknek eredete gondolatainkban és érzelmeinkben keresendő, vagy ezek hatására alakul ki.

A tudósok mostanában kezdték felismerni, hogy e betegségeket pusztán a hagyományos orvosi vagy pszichoterápiás módszerekkel nem igazán lehet gyógyítani, hiszen ha a betegség a tudatban és érzelmi reakcióinkban gyökerezik, akkor egy külső terápia egymagában miként állíthatná helyre az egészségünket? Ha csak külső gyógyszerekben bízunk, és nem törekszünk saját tudatunk és érzelmeink megértésére, lehet, hogy egyszerűen egy terapeuta vagy egy orvos segítségétől válunk függővé. Ezzel szemben a meditációs módszer magabiztossá teszi az embereket, és az élet problémáinak hatékonyabb kezeléséhez szükséges belső erőhöz segíti hozzá őket.

A meditáció, mint folyamat

A meditáció során arra kérjük a tudatot, hogy csillapítsa a gondolkozásra, az elemzésre, az emlékezésre, a problémamegoldásra irányuló hajlamait, hogy ne a múlt eseményeire, vagy a jövővel kapcsolatos várakozásainkra összpontosítson. Segítünk a tudatnak, hogy lelassítsa a gyorsan száguldó gondolat- és érzésfüzéreit, hogy belső tudatossággal és figyelemmel helyettesíthesse ezt a mentális tevékenységet. Nem fantáziálásról, nappali álmodozásról, vagy arról van szó, hogy engednénk céltalanul csapongani a tudatot. A meditáció nem azt jelenti, hogy belső párbeszédben, vitában állunk önmagunkkal, vagy a gondolkozás folyamatát erősítjük fel. A meditáció egyszerűen annyit tesz, hogy tudatunk és figyelmünk nyugodtan, könnyedén egy tárgyra összpontosul.

Meditáláskor megpróbáljuk kiengedni magunkból a sok mentális zavart, a tudatot foglalkoztató kérdéseket, normális ébrenléti állapotunk tovaröppenő gondolatait, asszociációit. Ezt nem a tudat kiürítésével próbáljuk meg elérni, ami egyébként lehetetlen, hanem azzal, hogy lehetővé tesszük a tudatnak egy kifinomult elemre, vagy tárgyra való összpontosítását, ami még inkább befelé irányítja a figyelmünket.

Azáltal, hogy egy belső tárgyra összpontosítunk, tudatunkat segítjük az aggódáshoz, tervezéshez, gondolkozáshoz, és érveléshez hasonló idegőrlő mentális folyamatok leállításában.

A meditációt tanuló akár egy a tudat összpontosítását segítő belső eszközt is kaphat. Leggyakrabban egy hangot használnak erre a célra, noha olykor képi forma is segítheti az összpontosítást. A hang vagy kép az adhikári tudatállapotától függően lehet külső vagy kifinomult. A meditáció során összpontosításra használt hangokat nevezik mantráknak. A mantrák nagy hatást gyakorolnak a tudatra.

A mantra lehet szó, egy formula, szavak sorozata, vagy egyszerűen egy szótag. A mantrára való összpontosítás segítségével a tanulók megszabadulnak a többi haszontalan, zavaró mentális folyamattól, és lehetővé teszi, hogy önmagunk mélyebb dimenzióit is felfedezzék. Világszerte sok különféle mantrát használnak, ott van például az Om, az Amen, és a Shalom. Minden mantra a tudat összpontosítását célozza. A könyvben egy alapvető mantrát mutatunk majd be, amellyel gyakorolhatunk. E mantra rendszeres használata lesz a leghasznosabb.

A világ összes nagy spirituális hagyományában, legyen az ősi, vagy modern, létezik valamiféle rendszer arra nézve, hogy miként kell kiejteni egy mantraként viselkedő szótagot, hangot, vagy szósorozatot. Jelentős, és alapos tudományról van szó, e belső tudomány művelői adhatnak tanácsot az úton járó tanulóknak. Az adhikárik bevezető gyakorlatai egyszerűek és könnyűek, tanító segítsége nélkül is elvégezhetők, de ha az adhikári a tudattal kezd el foglalkozni, akkor megfelelő mantrára lesz szüksége. Egy a meditatív hagyomány bölcs tanítójától kapott mantra gyakorlása hatékony eredményekkel járhat.

A meditációval foglalkozó szövegek és írások alaposan körüljárják ezt a témát. Patandzsáli, a jóga-tudomány megalkotója azt mondja, hogy a mantra a tudatosság legbelső forrásának megfelelője. Így válik az élet halandó és halhatatlan része közötti híddá. Amikor a halál alkalmával a test, a légzés, és a tudatos én elválik a tudattalantól, és az egyéni lélektől, a meditáló által addig tudatosan felidézett mantra továbbra is lenyomatokat hagy a tudattalanban. E lenyomatok hatékony motivációs tényezők, amelyek az adhikári segítségére vannak ebben az élet és halál közti átmeneti időszakban. A mantra segítsége megkönnyíti az ismeretlen út megtételét.

A mantra a tudatnak adott támogatás és gyújtópont. A tanítók az adhikári tudatállapotának megfelelően választanak mantrát, valamint azt is figyelembe veszik, hogy mekkora lánggal ég benne a legbenső igazság feltárásának vágya.

Ahogyan egy hegy megmászásához is több különféle ösvényt választhat az ember, ugyanígy több, látszólag különféle meditációs technika létezik. Mindazonáltal mindegyik ugyanazt a célt tűzi ki maga elé - a belső összpontosítás, a nyugalom, és a derű tudatállapotának elérését. Bármely, ennek az állapotnak az elérését segítő gyakorlat hasznos lehet. Sok hiteles technika létezik, ezért - amíg céljuk a belső nyugalom és összpontosítás eléréséhez nyújtott segítség - valójában nincs különbség az egyik vagy a másik hiteles meditációs technika között.

Az emberek olykor hajlamosak összehasonlítani a különféle meditációs módszereket, arról vitatkozni, hogy melyik hagyomány vagy tanító a „legjobb". A jó tanítók felismerik, és tiszteletben tartják a meditáció egyetemességét, és nem adnak tápot az általuk alkalmazott technika iránti öncélú vagy kultikus megkülönböztetésnek. A meditáció a belső dimenziók felfedezésének hasznos és gyümölcsöző módszere, mely szisztematikusan, minden szinten az élet mélyére hatol.

Mindez addig pozitív és értékes, amíg a tanítók nem válnak önzővé, és próbálnak a magukénak vallani egy bizonyos típusú meditációt, vagy erősködnek amellett, hogy az ő technikájuk magasabb rendű a többinél.

Kezdetben a tanuló még nem lát olyan tisztán, hogy felismerje, vagy megértse a megfelelő meditációs módszert, és az is lehet, hogy olyan tanítók befolyása alatt áll, akik a saját meditációs technikájukat részesítik előnyben. Sajnos e tanítók némelyike tisztességtelen, olyan ember, aki maga nem is igazán meditál. Sok tanuló, egyik tanítótól a másikig loholva pazarolja értékes idejét arra, hogy hiteles meditációs módszert keressen. Miután sok időt, energiát, és pénzt áldoztak rá, lehet, hogy kiábrándulnak, csalódnak, és végül felhagynak a komoly próbálkozással. Mi, a himalájai hagyomány követői néha azt szoktuk mondani, hogy ha létezik a világon egyáltalán olyan, hogy bűn, a legjobb példa az lehetne rá, amikor egy tanító összezavarja, vagy félrevezeti a komoly szándékú tanulókat.

Ha figyelmesen szemügyre vesszük az életünket, észrevesszük, hogy gyermekkorunktól kezdve csak a külső világ tárgyainak vizsgálására tanítottak, arra viszont igazából senki sem tanított meg, miként nézzünk önmagunkba, miként fedezzünk fel, miként tanulmányozzuk belső világunkat. Önismeretünk e hiánya miatt tűnnek működésképtelennek kapcsolataink, uralja életünket a zavarodottság, és a csalódottság.

Hivatalos oktatási rendszerünk a tudatnak csak egy elenyészően kis részét fejleszti. A tudat álmodásért, és alvásért felelős része, a tudattalan - összes tapasztalatunkat tároló - hatalmas birodalma ismeretlen és ellenőrizetlen maradt; semmiféle uralommal nem rendelkezünk felette. Az igaz, hogy a test egésze ott van a tudatban, a tudat teljessége azonban nincs benne a testben. A meditáció gyakorlásának kivételével nincs olyan módszer, amellyel valóban szert tehetnénk a tudat teljessége feletti uralomra.

Azt megtanuljuk, hogy miként mozogjunk és viselkedjünk a külső világban, arra azonban sohasem tanítanak meg, hogy miként nyugodhatunk meg, és vizsgálhatjuk meg, mi rejlik bennünk. Ugyanakkor a nyugalom és a béke elsajátítása nem egy szertartás vagy valamely vallásos rituálé elvégzését kell, hogy jelentse; az emberi test egyik egyetemes igényéről beszélünk. Ha megtanulunk nyugodtan ülni, megfoghatatlan boldogságérzetre teszünk szert. Az emberi lények által átélhető legnagyobb boldogság a meditáció révén érhető el. A világ összes öröme mulandó, a meditáció boldogsága azonban mérhetetlen, és örökké tart. Nem túlzunk, egyszerűen olyan igazságot jelentünk ki, melyet nagy bölcsek hosszú láncolata igazol, köztük olyanok, akik lemondtak a világról, és eljutottak az igazsághoz, és olyanok, akik továbbra is a világban éltek, mégsem volt rájuk hatással.

A tudat hajlik rá, hogy régi a viselkedési minták csatornáit használja, és a jövőben esetlegesen bekövetkezendő eseményeket képzeljen el. Nem igazán tudja, hogy miként legyen jelen a jelenben, az „itt és mostban". Csak a meditáció tanít meg a most teljes átélésére, és ez a most kapcsol minket az örökkévalóhoz. Ha a meditációs technikák segítségével tudatunkat sikerül egy tárgyra, befelé összpontosítanunk, olyan erőre tesz szert, amellyel lényünk mélyebb szintjeire is eljuthatunk. A tudat ekkor már semmiféle zavart nem kelt, és tökéletesen birtokába jut az összpontosítás erejének, ami a meditáció egyik előfeltétele. Milyen szerencsések, akik ráébrednek erre, és elkezdenek meditálni. Még szerencsésebbek azok, akik folytatják is a meditálást, a legszerencsésebbek, pedig azon kevesek, akik arra jutottak, hogy a meditáció a legfontosabb az életükben, és rendszeresen gyakorolnak.

Az út megkezdéséhez értsük meg világosan mi a meditáció, válasszunk ki egy kedvünkre való gyakorlatot, következetesen végezzük egy darabig, ha lehetséges mindennap, ugyanabban az időpontban.

Modern világunkban azonban a tanulók könnyen elveszítik a türelmüket, és hajlamosak rövid gyakorlás után hamar feladni, arra a következtetésre jutva, hogy a technika értéktelen vagy hiteltelen. Ez olyan, mintha egy tulipánhagymát elültető gyerek csalódna, mert még egy hét múlva sem látja a virágokat. Ha rendszeresen meditálunk, határozott fejlődést tapasztalunk majd - ha gyakorolunk, fejlődni fogunk.

Először lehet, hogy az azonnali testi ellazulás, és az érzelmi nyugalom területén tapasztalunk haladást. Később más, finomabb szintű jeleket is észrevehetünk. A meditáció legfontosabb előnyei fokozatosan mutatkoznak meg az idő előre haladtával, és nem olyan drámaiak, vagy könnyen észrevehetők. Állhatatosan tartsuk ki a meditáció mellett, és fejlődést fogunk tapasztalni. Később tárgyaljuk majd, hogy miként mérjük fel fejlődési szintünket, és mikor lépjünk tovább a következő szintre.

Fejtegetésünk befejezése előtt megpróbáljuk tisztázni, miben különbözik a meditáció néhány egyéb, azzal gyakran összekevert mentális folyamattól.

Ami nem meditáció

A meditáció nem elmélkedés, vagy gondolkozás. Az elmélkedés, különösen az igazsághoz, békéhez, és szeretethez hasonló inspiráló fogalmakon vagy eszményeken való elmélkedés hasznos lehet, de különbözik a meditáció folyamatától. Az elmélkedés esetében tudatunkat azzal kötjük le, hogy valamely fogalmat megvizsgálunk, arra kérjük a tudatot, hogy gondolkozzon el egy bizonyos eszme jelentésén, és értékén. A meditációs rendszerben különálló gyakorlatként tekintenek az elmélkedésre, mely időnként szintén hasznos lehet. Ha meditációba merülünk, nem különféle fogalmakon való gondolkozásra kérjük a tudatot, hanem inkább túllépünk ezen a szintű mentális tevékenységen.

A meditáció nem hipnózis, vagy önszuggesztió. A hipnózis esetében mi magunk vagy egy másik ember közöl szuggesztiót a tudattal. Egy ilyen szuggesztió a következőképpen nézhet ki: „Egyre álmosabb (vagy ellazultabb) vagy." A hipnózisban tehát van egyfajta a tudat tartamára irányuló programozási, manipulálási, vagy ellenőrzési szándék, hogy elérjük: a tudat hasznosnak véljen valamit, vagy meghatározott, adott módon gondolkozzon. Az ilyen szuggesztiók olykor hasznos eredményekkel járhatnak, mivel a szuggesztió ereje igen hatékony. Sajnos azonban rendszerint a negatív szuggesztiók is pusztító hatással sújtják lényünk különféle szintjeit.

A meditációban semmiféle kísérletet nem teszünk arra, hogy közvetlen szuggesztióval lássuk el, vagy ellenőrzésünk alá vonjuk a tudatot. Egyszerűen megfigyeljük, engedjük megnyugodni, békéssé válni, hagyjuk, hogy mantránk, lényünk mélyebb szintjeinek felfedezése, és megtapasztalása közben egyre mélyebbre vezessen. A meditációs hagyományok szerint a hipnózishoz hasonló gyakorlatok bizonyos terhet rónak az emberre. A szuggesztióban használt külső befolyással szembeni kifinomult ellenállás például válságot teremthet a tudatban. A hipnózishoz, és az önszuggesztióhoz hasonló gyakorlatok bírhatnak némi gyógyító hatással, de fontos, hogy ne keverjük össze őket a meditációval. A bölcsek azt mondják, hogy a meditáció valójában a hipnózis ellentéte, hiszen a szuggesztiótól, vagy a külső befolyástól mentes a tisztaság állapota.

A meditáció nem vallás. A meditáció nem valami különös, vagy idegen gyakorlat, ami megkívánja, hogy megváltoztassuk hiedelmeinket, megtagadjuk a kultúránkat, vagy más vallásra térjünk át. A meditáció egyáltalán nem vallás, hanem gyakorlati, tudományos, és módszeres technika, melynek segítségével tökéletesen megismerhetjük önmagunkat. A meditáció nem kötődik a világ egyik kultúrájához, vagy vallásához sem, hanem pusztán és egyszerűen módszer, mely azt célozza, hogy felfedezzük az élet belső dimenzióit, és végül megerősítse az embert saját alapvető természetében.

Bizonyos iskolák szamádhinak, mások nirvánának nevezik ezt a velünk született természetet; van, aki tökéletességnek hívja, van, aki megvilágosodásnak. Krisztus-tudatnak is nevezhetjük. Az ilyen elnevezések és címkék egyáltalán nem számítanak. A meditáció rendszere a belső spiritualitást részesíti előnyben, nem valamely adott vallást.

Vannak emberek, akik meditációnak nevezett gyakorlatokat reklámoznak, ezek azonban valójában a meditációnak valamely vallással vagy más kulturális értékekkel való keveredései. A tanulók ezért, amiatt nyugtalankodnak, hogy a meditáció esetleg összeegyeztethetetlen vallásos meggyőződésükkel, vagy, hogy fel kell adniuk saját kultúrájukat, és más kulturális szokásokat kell felvenniük. Egyáltalán nem erről van szó. A vallás azt tanítja az embereknek, hogy miben higgyenek, míg a meditáció azt, hogy miként tapasztalhatjuk meg közvetlenül önmagunkat. E két rendszer nem áll ellentétben egymással. Az imádat a vallás része, ahogyan az ima is, amely az Istenivel való párbeszédet jelenti. Természetesen lehetünk vallásos emberek, akik imádkoznak, ugyanakkor, pedig a meditáció technikáját alkalmazó meditálók is, de szükségtelen bármely hagyományos valláshoz csatlakoznunk, vagy megtagadnunk azt a meditáció érdekében. A meditációt egyszerűen technikaként, módszeresen, rendszeresen kell gyakorolnunk.

Danvantara Kiadó, 2007

ISBN: 978-963-87514-2-3