Su-La-Ce: Feljegyzések Lin-Csiről

„Aki önmaga mestere, nem változik külső hatásra. Nem változtat rajta se jómód, se dicsőség, se nélkülözés, se romlás, se múlás, se világomlás. A méltóságunk nem engedi meg. Sőt, megköveteli, hogy a nagy bajban úgy viselkedj, mint aki ura az Időnek. Ha a tiéd a Létezés, tiéd a Múlás, akkor tiéd az Idő is. Legalábbis egy része. Saját Időd van, Taj-jüan.”

A Feljegyzések Lin-csiről a legendás 9. századi mester tanításainak harmadik kötete. Az előző könyvek (Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában, Az ifjú Lin-csi vándorlásai) azért váltak több nyelven is népszerűvé, mert mai életünk kérdéseire adnak szellemes és jól használható válaszokat. Akárcsak ez az újabb könyv, mely szokatlanul egyszerű nyelven fogalmazott,
gyakorlatias filozófiával szolgál, de humora és líraisága is elragadja az olvasót.

Részletek a könyvből:

A szerző előbeszéde

Tiszteletteljes hódolat az olvasónak, aki kezében tartja feljegyzéseimet, melyeket mesterem, Lin-csi apát tanításairól készítettem egykor.
Én, Su-la-ce szerzetes, felidéztem már nektek az apát reggeli beszélgetéseit, amelyeknek Huo-to folyó parti kolostorában voltam figyelmes résztvevője; elmeséltem nektek ifjúkori vándorlásainak eseményeit; most pedig feljegyzéseimet nyújtom át Lin-csi bölcseleti felismeréseiről és következtetéseiről, amelyek tanítása alapját képezik.
Réges-régi feljegyzések ezek, a novíciusi éveimet közvetlenül követő időkben készültek, és sohasem állt szándékomban elétek tárni őket. Minden írásjegyet a magam okulására vetettem papírra, nem törekedtem sem tudós részletezésre, sem irodalmi fogalmazásra. Ezt akkor sem tettem volna, ha egyenesen nektek szánom a Feljegyzéseket. Nem kedvelem az irodalmi nyelv cifraságait, és nem kedvellek benneteket sem. Ráadásul az udvariasság sem kenyerem. Nem lett volna hát miért törnöm magam.
Éppen ezért könnyen megtörténhet, hogy nem mindig értitek jól a Feljegyzések szavait. A nekem már ismerős Lin-csi-gondolatok, nektek talán olykor homályosak, kibontatlanok. De ne aggódjatok! Éppen Lin-csitől tudhatjátok, hogy a nyelvi öltözet amúgy is csak rongyos-foltos ruhája a szellem alkotta műnek. Hogy pontosabban értsétek mesterem és szerény tanítványa mondatait, itt-ott majd használnotok kell a fejeteket. Nem árt meg, ne féljetek! És megéri. Egy kis munkáért cserébe azonnal felemelő élményben lesz részetek. Lin-csi sohasem szűkmarkú, szellemi kincseiből bőven oszt mindenkinek: akár érdemes rá, akár érdemtelen.
Ne fékezzétek hát magatokat! Olvassatok a Feljegyzésekből minél többet. Mi, szerzetesek is mérték nélkül ittuk mesterünk szavait egykor, híres-neves kolostorában, fent északon, a Huo-to folyó partján.

1.
– Hívek! Mindent, amit tudásnak véltek elmétek sötét zugaiban, gereblyézzétek össze, s hányjátok a legbűzlőbb trágyadombra.
Iszkoljon belőletek a tudás, mely hamis kép, bárgyú képzelgés, melyet a gonosz lopott belétek, hogy elcsalja földi és égi üdvösségetek. Az elme a Poklok Sötét Hatalmasságainak szolgája. Takarítsátok hát ki a szellem szobáit, száműzzétek az ész klapanciáit!
Ám mindörökké áldjátok meztelen szívetek… és visszakapjátok az életet.
Így szólt egykor Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján, s én, Su-la-ce szerzetes, ifjú tanítvány, feljegyeztem. Majd cellám homályában, mielőtt mély, éji álomba merültem, kommentárt fűztem hozzá.

Su-la-ce kommentárja Lin-csi tanításához:
„Áldjátok meztelen szívetek!”
Az elme járatlan túlvilági tájakon. Ám az érzés korlátlanul érinthet más világokat.
Az ész klapanciái hamisan zengenek, dilettáns művek.
A meztelen szív jobb költő nekem.

2.
Lin-csi apát mérges szidalmait hallván – amelyekkel a gonosz hatalmak teremtette elmét gyakorta ostorozta –, a szerzetesek egy nap suttogni kezdték, hogy a Mester öntelt, fölényes. – Mit képzel magáról?! – tekintgettek egymásra kérdőn, kint a kertben, bent a csarnokban.
– Nem képzel semmit! – szólt rájuk hirtelen és szigorúan Jang-san, egy idősebb szerzetes, aki megelégelte a susmogást.
– Hegyek és völgyek,mérhetetlenek. De nem látod őket.Magadat lesed, ki közöttük lépked, szabadon járhat, kelhet – tette még hozzá gúnyosan, majd sarkon fordult, és otthagyta őket.
Ez történt egyszer Lin-csi apát kolostorában, a Huo-to folyó partján, s én, Su-la-ce szerzetes, ifjú tanítvány, feljegyeztem. Majd cellám homályában, mielőtt mély, éji álomba merültem, kommentárt fűztem hozzá.

Su-la-ce kommentárja Lin-csi tanításához:
„Hegyek és völgyek, mérhetetlenek.”
Akár mesterem tündöklő szelleme. Jó sütkérezni a fényében, ahogy a mérhetetlen tájban szabadon járni, kelni.
Hogyan lehetne e tájban fölényes a hegy? A nagyság a természete. Hogyan lehetne öntelt a Mester? A nagyság a természete. Csak a kis emberek lehetnek önteltek. Magukra figyelnek, csak magukat lesik a mérhetetlen tájban. Ők a legfontosabb szereplői.
Ők a szalmakutyák.

3.
– Vannak, ugye, az okos okosok és az okos ostobák. Mind azt hiszik, hogy értük van az egész világ. Egy úton járnak és a céljuk is egy. Az anyagban találni meg a végső válaszokat. Az életen kívül keresik az életet. Ám ott nincs más csak halott némaság.
Ezért szoronganak. S hogy ne uralkodjon el rajtuk a rettenet, ők akarnak úrrá lenni mindenek felett. De nem lehet. Az anyag, bár engedelmes, de véges. S a végesség nem ad választ semmire. Majd, ha átfúrják magukat a sűrű, sötét anyagon, odaát ismét megtalálják a végtelent, fellelik az életet. S a szűk végességben többé nem szorongatja őket a félelem. Ám addig még tízezerszer milliárd évnek kell eltelnie. Hogy a bolygón végre ne legyenek ilyen otrombák a lények.
Így szólt egyszer Lin-csi apát, kolostorában a Huo-to folyó partján, s én, Su-la-ce szerzetes, ifjú tanítvány, feljegyeztem. Majd cellám homályában, mielőtt mély, éji álomba merültem, kommentárt fűztem hozzá.

Su-la-ce kommentárja Lin-csi tanításához:
„Ha átfúrják magukat a sűrű, sötét anyagon, odaát ismét megtalálják a végtelent, fellelik az életet.”
Odaát? Hol van az?
„Az odaát is itt van. Csak emberi szemmel semmi nem látszik belőle.” Mondta egyszer Lin-csi apát. Az ember szeme az anyagra figyel, az elme a részeit fürkészi. Sem a látás, sem az értelem nem terjed tovább. Rejtve marad előttünk a másik világ. Talán épp Boldogságország. Túl az anyagon, az Északi Szél túlsó oldalán.

4.
– Mester! Évek óta hallgatjuk tanításodat az elme hamis látomásairól, kártékony munkájáról. Mi okod ily nagyon haragudni rá? Pokolra kívánni az ember lényegét, az elmét… – kérdezték egy nap félénken a szerzetesek Lin-csit, kolostorában a Huo-to folyó partján. Ideje volt tisztázni az apát indulatának okát.
– Hívek! A legkomolyabb okom rá, hogy pokolra kívánjam az elmét, az „emberi lényeget”, korlátlan hatalma az ember felett. Az elme kényszerítette rá e tétova teremtményt, hogy az anyagban keressen célt és értelmet. Ettől fogva lett áldozata és rabja az elmének. Soha többé nem szabadulhat. Örök sorsa marad a küzdés, az anyagból teremtés kényszere: birkózás a sárral.
Képtelen igyekezet megteremteni a végesből a végtelent. Az elme gőgje állította ilyen feladat elé az embert. Az elme tette örökre és vigasztalanul boldogtalanná – felelte szerzeteseinek Lin-csi apát, s szavait halálos csend követte.
Így szólt egykor Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján, s én, Su-la-ce szerzetes, ifjú tanítvány, feljegyeztem. Majd cellám homályában, mielőtt mély, éji álomba merültem, kommentárt fűztem hozzá.

Su-la-ce kommentárja Lin-csi tanításához:
„Megteremteni a végesből a végtelent.”
Célt tévesztett egykor az elme. Sárból és porból építi az Eget, mely az utolsó nap tökéletlen teremtőjére szakad.
Állítsátok meg az elme őrült garázdálkodását, fékezzétek meg, mielőtt műve elpusztít benneteket! Az égi birodalmak nem mérnöki művek. Olyan finom szerkezetek, melyek a földi világban is feltűnhetnek. Nem is egészen valóságosak, nem is egészen valószerűtlenek.
Kissé mintha tünékenyek lennének. Költőiek.

5.
Lin-csi kolostorába egy nap látogató érkezett.
– Ne áltassuk egymást, szerzetesek! Mondjuk ki nyíltan, hogy a Magasztos Buddha nem ismerte a céklarépa virágát – vágott mindjárt a közepébe Vang apát, aki Tajjüan városából jött hozzánk, a Bíbor Hajnal Világossága kolostorának elöljárója volt. A váratlan kijelentés hallatán a szerzetesek vaksi pislogással forgolódni kezdtek.
– Így tehát a céklavirág nem jelképezheti a Magasztos parinirvánáját – folytatta Vang. – Ezzel szemben viszont – megállapítottuk –, hogy jól ismerte a narancsvörös indiai sárgarépát. Ezt a szimbólumot festettük tehát szentélyünk falára a lótuszok közé, és száműztük jelképeink sorából a cékla mindenfajta ábrázolását. Nem engedhetünk meg olyan művészi megnyilvánulást, mely szembeszegül a valóság tényeivel, meghamisítja a Magasztos üdvtörténetét – jelentette ki határozottan Vang apát, majd felemelt mutatóujjal hozzátette. – Azért jöttem kolostorotokba, hogy óva intselek benneteket az efféle eltévelyedésektől. Figyeljetek hát, nehogy kolostorotokban is hamis képek tűnjenek föl, felüsse a fejét például a céklavirág. De a téves elképzeléseknek még számos példáját említhetném. Korunkban az ábrázolás művészete minden esetben magában rejti a csapdát! – szólt végül szigorúan Vang apát, majd elégedetten dörzsölte a tenyerét.
– Sohasem vizsgáltuk, apát, a Magasztos Buddha és a céklarépa közelebbi viszonyát – támadt rá Vangra Lin-csi, mérgében még dobbantott is a lábával egy nagyot. – Ami pedig a céklavirág ábrázolását illeti, mi eddig sem áltattuk egymást semmivel, és nem álltunk vitában senkivel. Menj haza mielőtt elzavarlak! És soha többé ne traktálj minket ilyen hülyeséggel! – Vang ijedten kapkodva a fejét, elsomfordált a kapu irányába. Lin-csi hosszú léptekkel utána. Mielőtt rácsapta volna a mennydörgő vaskolosszust, még utána kiáltott.
– Nincs jobb dolgod, te háborodott?! Mindannyian meghibbantok, ha nem térsz magadhoz!
Ez történt egyszer Lin-csi kolostorában, a Huo-to folyó partján, s én, Su-la-ce szerzetes, ifjú tanítvány, feljegyeztem. Majd cellám homályában, mielőtt mély, éji álomba merültem, kommentárt fűztem hozzá.

Su-la-ce kommentárja Lin-csi tanításához:
„Mindannyian meghibbantok, ha nem térsz magadhoz!”
Kiáltott mérgesen Lin-csi Vang után. Könnyen divatba jön ám az eszelősség. Szegény Vang! Mázlija volt, hogy Lin-csi nem vágta a fejéhez elmélkedő zsámolyát.
Ha jót akarsz,tartsd féken az eszed!
Ha pedig már elszaladt,gyorsan keresd meg, mielőtt mekegni kezd – mondták a régi mesterek. Nem is ők találták föl a hitvitát!
Minden lyukból bújnak elő sötét, nehéz fejek.

6.
– Hívek! Tegyétek le a terhet! Tegyétek le, és heverjetek el az Ég alatt. A tétlenség nemes dolog. Ez lenne emberi lényegetek. Nem az örök matatás, babrálás a porban!
Csakis ti bírtok a tűnődés költői képességével. A tűnődés képessége fajtátok egyetlen értéke. Ti meg mocskos kézzel túrjátok a port, dagasztjátok a sarat. Agyalágyultak, kretének! Nézzetek fel! Aztán induljatok, keljetek át a sötét, öreg hegyeken!
Így szólt egyszer Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján, s én, Su-la-ce szerzetes, ifjú tanítvány, feljegyeztem. Majd cellám homályában, mielőtt mély, éji álomba merültem, kommentárt fűztem hozzá.

Su-la-ce kommentárja Lin-csi tanításához:
„A tűnődés fajtátok egyetlen értéke.”
Vessetek el minden értéktelent. Heverésszetek, csendben, derűsen.
Az Eget fürkészem, sorsom, szellemem, szívem. Amikor visszatérek közétek az öreg, sötét, keserves hegyek mögül, a szánalomtól nagy, fekete felhő borul rám.
Agyalágyultak, kretének!
Mindent elrontottatok…

Képek a könyvbemutatókról:

Alexandra Könyvesház ( Sári László, Svoboda Róbert, Tarján Tamás )