A műsor tartalma:
- Szabó Lőrinc: Jang Dsu üzenete
- B. Szabó István Tatárjárás című könyvéről Vásáry Istvánnal beszélget a műsorvezető Sári László
Jang Dsu üzenete
|
|
|
|
| Amennyit örülsz – iszonyú! |
| Kár minden, Jang Dsu por s hamu, |
| kár szólni, hallgat Jang Dsu rég – |
| De én hallom üzenetét |
| s mert szívem csupa rémület, |
B. Szabó János: A TATÁRJÁRÁS - A MONGOL HÓDÍTÁS ÉS MAGYARORSZÁG
A Tudástár sorozat "A mohácsi csata" című nagysikerű könyvének szerzője, B. Szabó János hadtörténész újabb munkájában ezúttal a 13. századba, a tatárjárás korszakába kalauzolja el az olvasót. A könyv az 1241-1242. évi magyarországi események ismertetésén túl választ keres arra a kérdésre is, hogy miért hívjuk tatárjárásnak a mongol inváziót, hogyan kerültek a mongol hadak Ázsia szívéből Magyarországra, miként sikerülhetett nekik meghódítani egész Kelet-Európát. Mindennek tükrében újszerű válaszok születtek azokra a sokszor tárgyalt felvetésekre is, hogy lehetett-e esélye a sikeres ellenállásnak Magyarországon, IV. Bélát, illetve az ország belpolitikai feszültségeit okolhatjuk-e a kudarcokért. Végül a Nagy Mongol Birodalom és a Magyar Királyság további kapcsolatait is felvázolva, a könyv magyarázatot keres arra is, hogy a magyarság miként kerülhette el a kelet-európai népek jelentős részét "eltüntető" vagy átformáló mongol hódítás legsúlyosabb következményeit.Dzsingisz kán és öröksége
A kiállítás szeptember 30-ig meghosszabbítva!
2007. május 24-től szeptember 2-ig a Magyar Nemzeti Múzeum mutatja be a "Dzsingisz kán és öröksége" című, nagysikerű kiállítást.
A 2006-ban 800 éves államiságát ünneplő Mongóliában reneszánszát éli a Dzsingisz kultusz. Nem volt meglepő tehát az egyik legnagyobb európai kiállításrendező központnak -a bonni Kunst und Ausstellungshalle der Bundesrepublik Deutschlandnak - a témaválasztása, amikor a "Dzsingisz kán és öröksége, a mongol világbirodalom" címmel - a mongol partnerekkel közösen - létrehozta azt a kiállítást, amely időben és térben egyaránt hatalmas területet ölel fel: a bronzkortól - Mongólia 20. századi történetéig.
A több mint félezer kiállított tárgy olyan korszakokat és személyeket elevenít fel melyek ma már sokszor legendaként élnek az emberiség közös kultúrtörténetében.
Dzsingisz kán és örököseinek birodalma a nomád államalapítási hagyomány szerint alakult ki az eurázsiai füves pusztán. Dzsingisz (eredeti nevén : Temüdzsin) volt az aki egyesítve a mongol törzseket létrehozta a Mongol Birodalmat. Vazallusaivá tette az orosz fejedelmeket, hadai meghódították Perzsiát, Elő-Ázsiát, Koreát, Hátsó Indiát, Indonéziát, Kínát. A történelem egyik legnagyobb birodalma fénykorában a 13. és 14. században a Csendes-óceántól egészen Közép-Európáig terjedt.
A mongol világbirodalom híres, betemetett fővárosának, Karakorumnak kutatásáról gyakran röppennek fel szenzációs hírek. A mitikus város lassan feltárja titkait. Előkerülnek a rég elfeledett paloták, amelyben Dzsingisz kán fogadta a pápák, királyok, császárok küldötteit, ahol Marco Polo is felkereste a nagy kánt. A kiállításban a Mongol Tudományos Akadémia, a német Régészeti Intézet és a Bonni Egyetem legfrissebb Karakorum expedícióinak leletei is helyet kaptak.
A legjelentősebb mongol múzeumok kiemelkedő művészeti alkotásai mellett a híres kelet-ázsiai és európai gyűjtemények is képviseltetik magukat. A mongol történelem két kiemelt témájával is foglalkozik a kiállítás: a buddhista művészet és a buddhizmus szerepe lenyűgöző műalkotások formájában jelenik meg, illetve történelmi fényképek valamint egyedi műtárgyak adnak felvilágosítást Mongólia változatos történelméről a 20. században.
A kiállítás minden eddigi bemutató helyszínén "formálódott" egy kicsit, elsősorban a klimatikus viszonyok változását rosszul viselő, szerves alapanyagú műtárgyak cserélődése miatt. A legjelentősebb "hozzáadott értékkel" azonban feltehetően a budapesti változat dicsekedhet majd.
A magyarországi múzeumok, elsősorban a Hopp Ferenc Keletázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményéből közel hetven, rendkívül ritka műtárgy is gazdagítani fogja a kiállítást. Várhatólag a 2007-es év legnagyobb szabású bemutatója lesz a "Dzsingisz kán és öröksége".
Pataky Zsolt
Tibet, Ladakh, MustangBuddhista királyságok a világ tetején
Magyar Fotógráfusok Háza
Megtekinthető: 2007. szeptember 10. - október 14.minden hétköznap 14-19 óra között,
hétvégén és ünnepnap 11-19 óra között
Pataky Zsolt Buddhista királyságok a világ tetején című kiállítása a Mai Manó Ház keleti kultúrákat bemutató sorozatának egyike. A kiállított fotográfiák időtlensége, -nem tudhatjuk tavaly vagy 10-20 éve készültek- az ebből a szempontból különösnek tunő arcok tiszta sugárzása, mind alapvető elemei képi világának. A figyelmes néző részesévé válhat Pataky Zsolt utazásának, az őt ért élmények megélésének és, ha mindeközben belül is figyel, akkor saját belső tájait ismeglelheti.
Csizek Gabriella
Tibet, Ladakh, Mustang - három misztikus földrajzi név a Himalájában. Három név, három ország.
Tibet Kínához tartozik, Ladakh Indiához, Mustang Nepálhoz. Az évszázadokra visszatekintő közös múltat már csak a határokon átnyúló rokoni szálak és közös vallásuk, a tibeti buddhizmus idézi.
Kína Tibetet saját, elvitathatatlan részének tekinti. Az évtizedek során több millió kínait betelepítve, új városokat és vasutat építve, a modern Kínát az ősi tibeti kultúrára ráerőltetve, megváltoztatta a terület etnikai összetételét, gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy Tibet visszanyerje kulturális és területi függetlenségét. Tibet vallási és szellemi vezetője a Dalai láma emigrációban, Indiában él.
Az indiai Ladakhra - Kína is igényt formál .A fővárosban, Leh-ben a királyi palota üresen áll, a királyi család egy vidéki kolostorban ( palotában) él. A vallásilag sokszínű Indiában a ladakhiak viszonylag jó körülmények között, szabadon élnek. Bár a Pakisztánnal és Kínával fennálló ellentétek miatt erős a katonai jelenlét, érezhető a turizmus bevételeinek is köszönhető gazdasági fejlődés.
Mustang sokáig zárt terület volt Nepálban. A szinte csak repülővel megközelíthető, egykor önálló királyság vezetőjét a nepáli király hivatalosan nem ismeri el , ám ő továbbra is gyakorolja hatalmát felső Mustangban és a fővárosban Lo Mantangban él. A területre csak külön engedéllyel és korlátozott számban engedik be a külföldieket. A hatóságok ezt azzal indokolják, hogy – védik a természetet, óvják a lakosságot, mert ez az utolsó hely ahol az ősi tibeti életforma érintetlenül fennmaradt…
Pataky Zsolt
Lugosi Lugo László
Szűrt egek
Vannak fényképészek, akik sokat és messzire utaznak, hogy fényképezhessenek, aztán csak folytonosan ismételgethető közhelyekkel térnek vissza - sorolhatnék is neveket, ha össze szeretnék veszni a szakma néhány képviselőjével -, és aztán vannak olyanok, mint itt most Pataky Zsolt, akik egészen elképesztő teljesítményekre képesek. Nem elég csak a távoli tájakon pálmafákat vagy egzotikus arcokat fényképezni, tehetséggel kell hozzá beszélni a fényképezés nyelvét. Pataky Zsolt ezt a nyelvet beszéli, tájszólás nélkül.
Be kell vallanom, semmit nem tudok róla, keresem a neten az információkat, de csak annyit tudok meg róla, hogy 1957-ben született, és az MTI-nél dolgozott, most meg a HVG-nél. De mindegy is, nézzük a képeket. A kiállításon, ha jól számolom, 41 nagyítás van a falakon. Fekete-fehér képek, és ami a legelső helyen feltűnik, az a fotók hihetetlen tónusgazdagsága a fekete árnyalatok tartományában. Mielőtt még azt nézném, hogy mi van a képeken, mit ábrázolnak a fotók, olyan látványgazdagságot figyelek meg, ami párját ritkítja. Ez a gazdagság stilizálja az első szinten a lefényképezett látványokat. Ennek az írásnak a címe is a fekete tónusokról jut eszembe, mert azt képzelem, Pataky sárga szűrőkkel fényképez, és ezzel állítja elő azokat a sötétszürke és fekete tónusokat a kék égben, melyek oly drámaivá varázsolják képeit.
Nem szeretem ezt a fellengzős szót, de a képek valóban drámaiak. Az persze kérdés, hogy ez a drámaiság miként jelenik meg a lefényképezett jelenetekben. Hogy miként jelennek meg, illetve hogy megjeleníthetők-e egyáltalán a fényképezés egyszerű, ám pontosan értékelhető eszközeivel egy helyszín emberi kapcsolatai és helyzetei. Azt látom a képeken, hogy Pataky ezeket a viszonyokat tudja lefényképezni, nem csupán egy távolisága miatt érdekes tájat, embercsoportot vagy vallást látunk, hanem bevezetést, pontos bevezetést kapunk egy olyan világba, amelyről nagyon kevés egyéb tudásunk lehet. A képeken olyan viszonyrendszerek keletkeznek ember és táj vagy a fény és az árnyék közt, amelyeket csak a nagyon odafigyelő és a gombot a megfelelő pillanatban megnyomó fotósok képesek megmutatni. Nekem sok képnél jutott eszembe Sebastiao Salgado, aki ugyancsak az emberi drámákat képes fogalmazásmóddal megmutatni a fotóin.
Itt van például egy fénykép, a címe Cham tánc, Tsurpu: ellenfényben jelennek meg a táncoló figurák, és amelyen így a fénynek és az általa kirajzolt alakoknak és formáknak jut gondolatformáló szerep. Az ellenfény egyébként több más képen is jelentős szerepet kap. Illetve nemcsak az ellenfény, de maga a fény, amiből a kép, a fény-kép lesz. Például az olyan egyszerűnek látszó fotón is, mint a Yora című tájkép: sziklavonulat látható, de olyan megvilágítási helyzetben, amely éppenséggel a sziklák formáját emeli ki. Nagyon szép tájak láthatók ezen a Yorán kívül is, sok közülük az ember lenyomataival: áldozati helyekkel, imazászlókkal díszítve a kopárnak tűnő hegyeket. Az egyik leghihetetlenebb tájkép előterében emberi alak csúszik a sziklás helyoldalon: zarándok igyekszik célja felé.
Azért nagyon jó ez a kiállítás, mert nem a távoli és ismeretlen táj meg ember egzotikumát mutatja be, hanem egy olyan civilizációt, amely ezekben a térbeli és emberi viszonyokban létezik és él. Nem csupán a romantika jelenik meg, hanem bizonyos fokig ennek a zárt világnak a "modern" mindennapjai is. A hegyek panorámájában fiatal férfiak biliárdoznak, vagy ássák a telefonpóznák felállításához a lyukakat.
A Mai Manó Ház e kiállításáról csak szuperlatívuszokban tudok szólni. Aztán benézek a napfényműterembe, a halkan szóló távoli zenében a teremőr néni keresztrejtvényt fejt. Csendben lépek ki a Nagymező utcára. Szeretnék én is olyan sokat és olyan távoli tájakra utazni, mint Pataky Zsolt. És szeretnék tudni ennyire fényképezni.
(Pataky Zsolt: Tibet, Ladakh, Mustang - Buddhista királyságok a világ tetején. Mai Manó Ház, október 14-ig.)
( Megjelent az ÉS 2007. szeptember 20., 38. számában )
Cikk a Geo Magazin szeptemberi számában:
Ötven jakkal át a Hindukus - hegységen
A jakok mélyen a torokból jövő, megkínzott, hörgő lélegzetvétele hallatszik a csendben. Most magasabbra kell felkapaszkodniuk, mint általában. Vér csepeg az orrlyukukból, vörösre festve a havat. Késő nyár van, az első hó egy éjszaka leforgása alatt beborította a tájat. A lovasok szánalom nélkül rángatják kantárszárukkal az állatok orrlyukába fűzött vasgyűrűket. A férfiak nap égette, fagybarázdálta arca megannyi szenvtelen maszk. Ötven jak, Közép-Ázsia magashegységeinek marhái, és tíz ember küszködik a térdig érő hóban. Útjuk olyan irányba halad, amelyet sokáig elkerültek. Apáik, nagyapáik nem használták ezt az útszakaszt, mert túl veszélyes volt. Nekik azonban nincs más választásuk, mivel Afganisztán északi részén ismét harcok dúlnak. Így a piac irányába útjukat nem Faizabad, az afgán Badakhshan tartomány fővárosa felé veszik, hanem a Pakisztánba vezető szoroson át, amely szakadékok és szurdokok között sötétségben kanyarog. Az ösvény orom nélküli hegyoldalakon kígyózik fel, kőomlások borítják, tajtékzó folyókat keresztez, amelyek embert, s állatot is magukkal ragadhatnak. És megy szüntelenül felfelé, egyre csak feljebb, fordulók egymás után, négy napon át oda, ahol már minden lépés fájdalom. Az oxigén kevés, ahol véget érnek a legendák, a világ elnémul, ahova még egyetlen zaj se ér fel a völgyből. Csak a szél zúg ádázul a sziklák peremén. Ebbe a magasságba halad el a régi út, amelyekről a helyiek az idegen utazóknak korábban azt mesélték, hogy itt még az ég kékje is elhalványul, egész napra feketébe öltözik. Azok, aki feljutottak az Afganisztán és Pakisztán között, 5000 méter magasságában elterülő hegy gerincére, egyenesen a világmindenségre tekinthetnek. A jak karaván hazája a Föld legzordabb vidékeinek egyike, Afganisztán északkeleti része, Wakhan. Délnyugatra a Hindukus hegység, délkeletre a Karakorum, északon pedig a Pamír és a Tien San határolja. Ahol a világ legnagyobb óriáshegységei egymásba érnek, ott építették fel jurtáikat a pamír-kirgizek. A hegyek itt egészen 7800 méteres magasságig felgyűrődnek az égbe szöknek. Az afganisztáni kirgizek legelői magasabban terülnek el, mint az Alpok legmagasabb csúcsai. Csak egy kis csoport dacol a zord életkörülményekkel. 1200 nő és férfi él itt a völgyekben. Sorsuk minden télen újból kérdésessé válik. A nomádok azonban nem önként költöztek ebbe a magasságba, a világtörténelem 73 évvel ezelőtt itt megfeneklett. A politikai határok e területen még bizonytalanabbak, mint a topográfiaiak. A kirgizek jakjaikkal a korábbi Szovjetunió, a mai Tadzsikisztán és Pakisztán között elterülő keskeny földsávon élnek. Keleten Kína, nyugaton pedig káosz. Itt található Afganisztán, amelyhez a Wakhan-folyosó is tartozik. Itt húzódik 100 kilométeren át, a magashegységeken keresztül, olykor csak tizenöt kilométeres sávban. A 19. században a britek távol akarták tartani az oroszokat világbirodalomuktól, ezért itt ütközősávot alakítottak ki. 1895-ben felkínálták a területet Afganisztán semleges uralkodójának. Ő azonban először visszautasította az ajánlatot, nem akarta elfogadni Wakhant. Túl barátságtalannak, túlságosan távolinak tűnt számára. London végül évente 50000 rúpiát, hogy bekebelezhette a területet. A határok ebben az időben szántották keresztül első alkalommal a magashegységi nomádok legelőterületeit. A nomádok korábban csak a nyár folyamán tartózkodtak Wakhanban. Négy hónapon át legeltették a jószágaikat ezen a területen, mielőtt még idejében, az első havazás előtt lehúzódtak volna Üzbegisztán alacsonyabban fekvő sztyeppéire. Jól tudták, miért kerülik el a wakhani teleket. Ilyenkor nyolc hónapon át hóviharok pusztítanak itt, a hőmérséklet pedig gyakran mínusz 30 Celsius fok alá süllyed. Lavinák mellett farkasok és hópárducok teszik veszélyessé az itteni életet. Tartósan csak nagyon kevés család élt itt akkoriban. Az orosz forradalom azonban véget vetett ennek. A kommunisták Közép-Ázsia nomád népeit, különféle nemzetiségű emberek millióit, kazahokat, üzbégeket, kirgizeket a rendszer ellenségének tekintették. Fegyveres felkeléseiket a Vörös Hadsereg gyorsan leverte, kultúrájukat szétrombolta. A kiürített sztyeppe-vidékre oroszokat telepítettek be a kommunisták. Sok, letelepedésre kényszeríttet nomád törzs elmenekült. Így a pamír-kirgizek uralkodója, a kán is. 250 családdal együtt a régi nyári tábor területén keresett menedéket. Kezdetben a határ még nyitva volt, így a jakok felváltva használták a téli és a nyári legelőt, mindaddig, amíg Sztálin az 1930-as években az átjárókat lezáratta. Követői pedig dupla fémkerítést emeltek a határ mentén. A kirgizek így beszorultak a területre, és kényszerűen be kellett rendezkedniük a jéghideg pusztaságban. Nyájaikat súlyosan megtizedelték azok a kemény téli és tavaszi viharok, amelyeket korábban elkerülhettek, amikor Tadzsikisztánba kellett költözniük. Magas sziklakerítéseket kellett építeniük, hogy távol tartsák a ragadozó állatokat, és megóvják a jószágokat a viharos széltől. Gyakran azonban sikertelen volt minden próbálkozás. Az állattartók elbeszélései szerint megesett, hogy egyetlen orkán idején a jak csorda 70 százaléka odaveszett. A karaván férfijai tartják az irányt, magukba merülve, mit sem törődve azzal, hogy jéghideg eső vagy hó csapódik az arcukba. Céljuk, hogy elérjék Ziarat Baba Ghundit. Lent mélyen, 3600 méteres magasságban, a pakisztáni Chapursan-völgyben egy kis templom fénylik fehér kerítéssel. A határ után az első épület. Egy szent síremléke, aki a középkorban átkelt a hegyeken. A kirgizek állatai súlyos rakományt cipelnek. Jak vajat szállítanak, amely sokkal táplálóbb, mint a szarvasmarháké. Kecskebőrből készített tarisznyákban a férfiak brikett formájú szárított tejsavót szállítanak. Valamint nyersbőrt, és a jakokat magukat. Ezek az állatok nagyon keresettek, mivel a régióban a kirgizek jakjai a legerősebbek. Hét észak-pakisztáni kereskedő várja már napok óta a karaván megérkezését. A szentély árnyékában fekszenek, tekintetüket arra a sziklafalra függesztik, ahol valamelyik meredek hegyoldalán a kirgizek küszködve haladnak. Majd elbóbiskolnak.
Tudomány és Buddhizmus előadássorozat
A Tibet-Európa Alapítvány október 1-10. között tudományos előadássorozatot szervez Tudomány és Buddhizmus címmel. A magyarul és angolul is figyelemmel kísérhető előadásokat öt városban - Budapesten, Miskolcon, Pécsen és Szegeden valamint Veszprémben - a helyi egyetemekkel együttműködve rendezik meg.
Az esemény témája elsőre talán meglepő, hiszen egy sokak által vallásnak tekintett életszemlélet és a külső világot egzakt módszerekkel vizsgáló gondolkozásmód találkozásáról van szó. A rendezvény célja, hogy a modern tudomány és a buddhizmus kapcsolódási pontjait feltárja, valamint objektív, korrekt bemutatást nyújtson hazai- és külföldi, tudományos fokozattal rendelkező oktatók és kutatók közreműködésével. A rendezvény mottója Albert Eisteinhez köthető, mely így hangzik: "Ha létezik olyan vallás, mely megállja helyét a modern tudományos igényekkel szemben is, akkor az a buddhizmus."
A két területet a modern tudomány legújabb felfedezései (főként a kvantumfizikában) hozták össze, mert egyre több területen állnak összhangban a buddhizmus 2500 éves tanításaival, így e két szemlélet egyre inkább alátámasztani látszik egymást. A buddhizmusról - melynek semmi köze bármilyen isteni kultuszhoz - számos Nobel-díjas tudós is elismerően nyilatkozott, mint például a világhírű fizikus Niels Bohr, a DNS szerkezetét felfedező Francis Crick, vagy éppen a zsidó származású Albert Einstein.
A rendezvény céljait tekintve szorosan kapcsolódik a Pécs 2010 Európa Kulturális Főváros rendezvénysorozat 2007-es felvezető évéhez, melynek témája a "tanítás és tanulás éve".
További információ: http://www.pecs2010.buddhizmusma.hu
